×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kéthetente változhat a balatoni hajók menetrendje

 


Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója a Duna Balatoni nyár című műsorában elmondta, rendhagyó módon indult idén a balatoni személyhajózás, hiszen a hagyományokhoz híven sajnos nagyszombaton nem tudtak kifutni az első hajók a Balaton vizére, erre pünkösdszombatig kellett várni. Hozzátette, a balatoni hajózás több mint százhetven éves történetében ilyen csúszás alig fordult elő.

Azt is elmondta, hogy tavalyhoz képest jelentős a forgalomvisszaesés, idén, múlt vasárnapig nagyjából tizennyolcezer körül mozgott a szállított utasok száma, tavaly áprilisban és májusban ez a száma meghaladta az ötvenezret.

Kiemelte, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel idén nem fixálták le a különböző szolgáltatásaikat, mivel igyekeznek rugalmasan alkalmazkodni az éppen aktuális igényekhez, elvárásokhoz, körülményekhez. Ezért kéthetente felülvizsgálják az utasforgalom alapján a kínálatot, és az alapján módosítják a szolgáltatásokat.

Emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt a zárt utasterekben kötelező a maszk viselése. Ezenkívül több olyan ajánlást is megfogalmaztak, amelyekkel csökkenthetők a személyes kontaktusok száma, ilyen például a retúrjegyek megváltása.

A beszélgetés végén elmondta, idén is készültek újdonsággal, minden hajóról készítettek hanganyagot, amely bemutatja érdekes történetek alapján azokat. A hanganyagok meghallgathatók hajózás közben, vagy később a Balatoni Hajózási Zrt. honlapján.

A címlapfotó illusztráció.