Immár 105 éve segítik a magyar családokat a védőnők

 

Hétfőtől újraindul az egészségügy, benne a védőnői ellátással. A telefonos bejelentkezés ugyan még szükséges, de már személyesen is fogadják a gyerekeket. A védőnők a járvány alatt sem pihentek: folyamatosan tartották a kapcsolatot a családokkal – hangzott el az M1 Híradójában.

Országszerte 5300 védőnő dolgozik a gyermekek egészséges fejlődéséért. Először a várandós kismamákat gondozzák, majd a gyermekek egészségügyi szűrését végzik. Újszülött koruktól felnőtté válásukig figyelemmel kísérik őket.

A védőnők az elmúlt hónapokban is állandó kapcsolatot jelentettek a családoknak. Telefonon, online és személyesen is találkozhattak velük. A gyermekek pedig ugyanúgy megkapták a kötelező védőoltásaikat, mint korábban.


A védőnő, aki nagyon jól ismeri a gondjaira bízott családokat meg tudta oldani, akár távkapcsolatban, de akár személyes jelenléttel is a megfelelő előírások betartásával és figyelembe vételével, hogy senki sem szenvedett hátrányt a gondozási folyamatban” – mondta Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozat elnöke

A magyar védőnői hálózatot 105 évvel ezelőtt Stefánia belga királyi hercegnő védnökségével hozták létre.

A védőnői szolgálat 2013-ban elnyerte az Magyar Örökség-díjat,

2015-ben pedig hungarikummá nyilvánították tevékenységüket. Rétvári Bence parlamenti államtitkár közösségi oldalán megosztott videóbejegyzésében köszöntötte a védőnőket.

 

Minden szülő köszönettel tartozik a védőnőknek, hiszen, amíg várjuk a gyermeket, vagy amikor a kisgyermekért aggódunk, nagyon sok mindenben a védőnők vannak a segítségünkre.

A védőnői szolgálat egy igazi hungarikum, párját ritkítja világszerte is,

hogy a családoknak egy ilyen segítsége lenne. Immár 105 éve segítik a magyar családokat a mindennapokban a gyermekvállalásban a védőnők. Isten éltesse a magyar védőnőket

– fogalmazott Rétvári Bence parlamenti államtitkár.

Hétfőtől megszűnik a korlátozások jelentős része az egészségügyi intézményekben, így a védőnői ellátásban is. Ez azt jelenti, hogy telefonon, előre egyeztett időpontban mindenki részt vehet személyes tanácsadáson. A rendelőkben egyszerre egy anya lehet a gyermekével.

A címlapfotó illusztráció.