×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Érthetetlen, miért késlekedik Karácsony a Lánchíd felújításával

 

Karácsony Gergely főpolgármester szerda esti Facebook bejegyzésében azt írta akkor is fel fogja újítania a fővárosi vezetés a Széchenyi lánchídat ha abba bele is roskad. Fürjes Balázs államtitkár azt mondat, ezt a beruházást már Tarlós István volt főpolgármester előkészítette, a pénz erre meg is volt.

A kormány továbbra is tartja az ajánlatát, hatmilliárd forinttal támogatja a beruházást, csak éppen a főpolgármester késlekedik.

Fürjes Balázs államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a szerdai nap folyamán sikerült leülni és tárgyalni a főváros vezetőségével, ennek eredményeként néhány kérdésben sikerül is előrelépést elérni. Hozzátette, már a tárgyalás elején biztosították Karácsonyt Gergely főpolgármestert, hogy

a kormány tiszteletben tartja, hogy a Lánchíd felújítása egyértelműen a fővárosi önkormányzat feladata, a híd gazdája a városháza, de a kormány kész támogatni a munkálatokat.

Elmondta, a kormány azonban nem érti a késlekedést, hiszen még decemberben nyújtott be Karácsony Gergely egy mérnöki szakvéleményt a híd állapotáról. A szakvéleményben pedig az állt, hogy a híd szerkezete rossz állapotban van, a tartószerkezet meggyengült – tette hozzá. Kiemelte, a késlekedés pedig drasztikusan növeli a költségeket.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Tarlós István úgy adta át a főváros kulcsát, hogy a pénz már megvolt a felújításra. Karácsony Gergelynek pedig egyetlen kérés volt a kormány felé a Lánchíddal kapcsolatban, és azt a kérést a kormány azonnal teljesítette is, tehát érthetetlen a főpolgármester időhúzása.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.
A címlapfotó illusztráció.