×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A külügyminiszter bejelentette, hogy újabb magyar határátkelők nyílnak meg

 

Péntektől Magyarország és Horvátország állampolgárai korlátozások, karanténba vonulási kötelezettség nélkül léphetik át a két ország határát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szerdán reggel.

Horvátország miniszterelnöke kedden telefonon beszélt Orbán Viktor kormányfővel. A tárgyalás egyik témája pedig a két ország határán lévő korlátozások feloldása volt – tette hozzá.

A számok azt mutatják, hogy a közép-európai országok jól védekeztek a járvánnyal szemben. Sikerült alacsonyan tartani a fertőzöttek számát. Ez lehetőséget adott arra, hogy lépéseket tegyünk vissza a normális élet irányába a kellő óvatossággal” – emelte ki.

Ennek köszönhetően Ausztria, Szerbia, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Németország után már Horvátország határain is megszűnt a vírus miatt bevezetett korlátozás. Mind a hét átkelő hely korlátozások nélkül megnyílik.

Számunkra a magyar emberek életének és egészségének megvédése az elsőszámú szempont, ugyanakkor mivel a magyar emberek kifejezetten fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt hetekben és hónapokban a világjárvány magyarországi csúcspontjának időszakában, lehetőségünk van arra, hogy a korábbi korlátozásokat feloldjuk” – hangsúlyozta.

Péntektől így már úgy át lehet utazni Horvátországba, hogy hazafelé nincs karanténba vonulási kötelezettség, és nem kell az átutazáshoz negatív koronavírus-teszt sem.

Szijjártó Péter azt kérte az emberektől, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.

A címlapfotó illusztráció.