×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rengeteget fejlődtek a diákok a tudatos internethasználat területén

 

A koronavírus-járvány idején a tavaszi félében digitális tanrendben folyt az oktatás. A hagyományos oktatás hiánya miatt egyes kompetenciák elsajátítsa elmaradt, viszont mások, mint például a digitális kompetenciák jelentősen fejlődtek – vélik a szakértők.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Tavaly ilyenkor a tanév utolsó napjaira készültek a diákok, és már mindenki a nyaralást tervezte, a táblákon a vakáció felirata majdnem teljes egészében ott volt.

Jelenleg is a tanév végére készülnek a diákok, igaz kicsit másképp. Jövő héttől hivatalosan megkezdődik a nyári szünet. Több fővárosi iskola már két héttel ezelőtt értesítette a szülőket, diákokat hogy május 29-én befejeződik a digitális tanrend, június 2-tól nem tartanak online órákat, nem adnak házi feladatot, nem értékelnek.

Szoros együttműködés alakult ki a szülők és gyerekeik között 

Nagy Zoltán, a Századvég európai uniós és oktatási üzletágának vezetője a Kossuth  Rádió A nap kérdése című műsorában elmondta, azáltal, hogy a családok szociális tere jelentősen beszűkült, hiszen a gyerekek és a szülők egy helyen tanultak és dolgoztak, egy helyen végezték az összes élettevékenységüket, igazán szoros együttműködés alakult ki közöttük. Hozzátette, a tavaszi félévben valójában a szülőknek át kellett venniük a pedagógus szerepét is a munkájuk mellett.

A szülők pedagógusokká is váltak

Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb kihívásokkal kellett szembenézzenek azok szülők, akiknek

alsó tagozatos gyerekeik vannak, hiszen a kisebb gyerekek több segítséget igényelnek, mint a középiskolás diákok.

Hozzátette, éppen ezért, az idei félév kiértékelésénél, nemcsak a pedagógusok munkáját kell figyelembe venni, hanem a szülők erőfeszítéseit is.

Mindenkit váratlanul ért az átállás 

Balatoni Kata neveléstudományi szakértő, úgy gondolja, szélsőséges helyzeteket eredményezett a digitális tanrendre való átállás. Elmondta, a félév során sokat beszélgetett szülőkkel, pedagógusokkal a tapasztalataikról. Mindenkit váratlanul ért a digitális tanrendre való átállás, lénygében nem volt idő a felkészülésre. Az is nehezítette a szülők és tanárok munkáját, hogy

még nem léteztek sem kidolgozott módszerek, sem tapasztalati anyagok azzal kapcsolatban, hogy miként kell oktatni a digitális tanrend idején

– emelte ki.

Jelentősen fejlődött a diákok digitális kompetenciája 

Nagy Zoltán elmondta, valószínűleg ebben a félévben nem sikerült a teljes tananyagot elsajátítaniuk a diákoknak, de talán ez nem is akkora baj, hiszen ha a lexikális tudásuk, egyes kompetenciáik nem is fejlődtek annyira, mint amennyire az iskolai környezetben fejlődtek volna, elsajátítottak számos más, hasznos készséget és képességet.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Hozzátette, az iskola, mint a tömeges oktatás formája nem véletlen maradt fenn az évszázadok folyamán. Az iskolában a lexikális tudás mellett

óhatatlanul fejlődnek a diákok szociális kompetenciái, amelyek kellenek a társas viselkedéshez, a társas alkalmazkodáshoz,

ebben a félévben ez nem fejlődött, viszont a digitális kompetenciájuk, a digitális eszközhasználatuk jelentősen.

A digitális tanrendnek köszönhetően valószínűleg már a második, harmadik osztályos kisdiákok is jóval előrébb jutottak az eszközhasználatban és a különböző digitális platformok megismerésében, kezelésében is – mondta Nagy Zoltán.

Szerinte sokan elfelejtik az iskola legfőbb funkcióját, azt, hogy

az oktatás-nevelés célja az, hogy olyan fiatalok kerüljenek ki az iskolából, akik képesek az életben és a munkaerőpiacon is megfelelően helytállni.

Balatoni Kata elmondta, a különböző beszélgetések során világossá vált számára, hogy a diákok ebben a félévben rengeteget fejlődtek a tudatos internethasználat területén. Már több éve kiemelt kérdése a pedagógiának, hogy a diákokat hogyan lehet megtanítani a tudatos, felelős internethasználatra. Több világszintű kutatás is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mi az egészségesnek mondható érték és mérték a digitalizáció területén.

Nemcsak a diákok digitális kompetenciái fejlődtek az elmúlt hónapokban, hanem a szülők és pedagógusok képességei is – mondta Balatoni Kata –, hiszen a tanároknak is, a szülőknek is meg kellett tanulniuk bizonyos internetes platformok használatát. Ez a fejlődés már igazán időszerű volt, hiszen a technológia fejlődésével számos, interaktív oktatási módszer is megjelent, amely a hagyományos tanrendben is alkalmazható.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.