Müller Cecília: A járvány első hullámának végén jár az ország

 

A járvány vége felé haladunk, és az első hullámot magunk mögött hagyhatjuk – közölte Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Cikkünk frissült.

Az elmúlt 24 óra statisztikáit ismertetve Müller Cecília elmondta, hogy elhunyt két idős, krónikus beteg, és hat fővel 4014-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. vasárnap meghalt két idős emberrel 548-ra nőtt az elhunytak száma, jelenleg 385 beteget kezelnek kórházban, közülük 21-et kell lélegeztetni.


A szakember az adatokat részletezve elmondta, az összes igazolt fertőzött 58 százaléka nő, ez az arány tükrözi a demográfiai adatokat. Az eddig igazolt 4014 fertőzött negyede a 65-79 éves korosztályból került ki (1011-en), húsz százalékuk 80 év feletti volt

A 20 év alattiak között eddig 88 igazolt pozitív esetet regisztráltak, míg 15 évesnél fiatalabbaknál 33-at.

Müller Cecília ismertette: 100 ezer lakosra 41 megerősített eset és öt elhunyt jut. Továbbra is Budapest a legérintettebb, hiszen 100 ezer lakosra a fővárosban 108, Zalában 96, Komárom megyében 94, Fejérben 89, Pest megyében 45 megbetegedés jut. A legalacsonyabb arány Békés megyében van, ott mindössze hárman betegedtek meg.

Az országos tisztifőorvos a járványgörbéről szólva elmondta, Magyarországon az év 10. hetében igazolták az első fertőzöttet és a 23. hétig fokozatosan emelkedett az igazolt pozitív esetek száma. A 15. héten volt a legtöbb regisztrált beteg (712), majd attól kezdve csökkent a számuk. Az elhunytak számának esetében hasonló ívet mutat a görbe, időbeli csúszással.

Az első haláleset a 11. héten következett be, a legtöbben a 16. héten haltak bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe – mondta.

Müller Cecília kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat legfrissebb jelentése szerint a járvány idején nem volt fennakadás a vérellátásban, semmilyen beavatkozás, műtét nem maradt el vérhiány miatt.

A globális adatokat ismertetve közölte, hogy az áldozatok száma négyszázezer fölé, a fertőzöttek száma hétmillió fölé nőtt. Jelenleg Brazília, Oroszország, az Egyesült Királyság és India a leginkább fertőzött.

Megszűnt az ellenőrzés az osztrák és a szlovák határon

Kiss Róbert rendőr alezredes emlékeztetett, hogy péntektől megszűnt az ellenőrzés a magyar–osztrák és a magyar–szlovák határátkelőhelyeken és határátlépési pontokon.

Az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa elmondta, a péntektől hatályos intézkedés értelmében az utazókat csak Magyarország területén belül, mélységben ellenőrzi a rendőrség.

A magyar–szlovén határátkelőhelyek közül Rédicsnél a nemzetközi tranzit- és személyforgalomban, a Tornyiszenmiklós–M70-es autópálya-átkelőnél tranzit- és személyforgalomban, illetve a tornyiszentmiklósi közúti határállomáson a személyforgalomban továbbra is marad a határellenőrzés.

Az alezredes hozzátette, március 17. óta a magyar–szlovák határállomásokon több mint 590 ezren, március 12. óta a magyar–osztrák átkelőkön több mint egymillióan lépték át a határt.

A magyar–osztrák viszonylatban a megnyitott határátkelőhelyeken március 12. óta 1 040 000 átléptetés történt, 67 ezer tehergépkocsi beléptetését biztosították nemzetközi tranzitcéllal.

Az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa elmondta azt is, hogy vasárnap reggel óta hatályos az a kormányrendelet, amely szerint hatósági házi karantén elrendelése nélkül léphetnek be Magyarországra a német, osztrák, cseh és szlovák állampolgárok, valamint az ezekből az országokból érkező magyarok.

Hozzátette: a magyar állampolgárral azonos megítélés alá esik az Európai Gazdasági Térség minden olyan állampolgára, aki állandó magyarországi tartózkodásra jogosult, és ezt állandó tartózkodási kártyával igazolja.

Elmondta:

2309-re nőtt a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásra regisztrálók száma, így most 798 aktív felhasználója van az alkalmazásnak.

Vasárnap 555 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 9665 van érvényben.

Szólt arról is, hogy 426-ra emelkedett a járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma: 124-et rémhírterjesztés, 29-et közveszéllyel fenyegetés, 129-et csalás és 22-t járványügyi szabályszegés miatt indítottak, és összesen 80 gyanúsítottat hallgattak ki.

A falunapokra vonatkozó szabályok enyhítésével kapcsolatos kérdésre válaszolva az alezredes elmondta: a járvány elleni védekezés második szakaszában is elemzi, értékeli a járványügyi adatokat az operatív törzs, a cél továbbra is az, hogy meghatározott rendben, fokozatosan szüntessék meg a korlátozásokat.

Ha a járványügyi adatok azt mutatják, hogy további enyhítések bevezetése indokolt, akkor az operatív törzs a szükséges időben meghozza a szükséges intézkedéseket – tette hozzá.