×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Latorcai: Az összmagyarság a közép-európai térség együttműködésének és fejlődésének legfőbb motorja

 

Az összmagyarság a közép-európai térség együttműködésének és fejlődésének legfőbb motorjává vált a kormány elmúlt tíz évben meghozott nagyszabású gazdasági, társadalmi és nemzetpolitikai intézkedéseinek köszönhetően – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára szerdán a Baranya megyei Egerágon.

Latorcai Csaba a trianoni békeszerződés századik évfordulója alkalmából készített, a település parkjában elhelyezett emléktábla avatóján elmondta, a 2020-as esztendő nemcsak az emlékezés, de egyben a magyar nemzet összetartozásának, az egymás iránti felelősség és a szolidaritás éve.

Arra biztat és bátorít bennünket, hogy higgyünk önmagunkban, és abban, hogy a legnehezebb történelmi időnkben is képesek voltunk és vagyunk a jövőnkre vonatkozóan sikeres válaszokat adni – fogalmazott.

Száz éve egy traumából kellett a nemzetet újra felemelni, a romokból maradandót építeni és távlatot nyújtani a területének kétharmadát elveszítő nemzetnek. Bethlen István, Teleki Pál, Hóman Bálint és Klebelsberg Kuno “heroikus küzdelemben kezdtek hozzá az ország fizikai és a nemzet szellemi újjáépítéséhez” – mondta az államtitkár.

Latorcai Csaba aláhúzta: „száz évvel az igazságtalanul ránk kényszerített diktátum után ma büszkén és a jövőbe bizalommal vetett hittel mondhatjuk, hogy minden nagyhatalmi törekvés, belső árulás, a barna és vörös diktatúra, a levert ’56-os forradalom ellenére, az áhított és elért rendszerváltoztatás minden nehézsége dacára mi magyarok mégis megmaradtunk, és képesek vagyunk szembenézni a 21. század kihívásaival”.

Felhívta a figyelmet, hogy a kormány elmúlt tíz évben meghozott nagyszabású gazdasági, társadalmi és nemzetpolitikai intézkedéseinek köszönhetően „az összmagyarság a közép-európai térség együttműködésének és fejlődésének legfőbb motorjává vált”.

Az államtitkár azt kívánta, hogy eleink bátor helytállása, cselekvő hazaszeretete erősítsen bennünket abban, hogy nekünk, magyaroknak van jövőnk, és a nemzeti összefogás elég muníciót ad ahhoz, hogy sorsunkat magunk alakíthassuk évezredes otthonunkban, a Kárpát-medencében – fogalmazott.