×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb lazítások lépnek életbe péntektől

 

Újabb lazítások lépnek életbe a fővárosban. Ezentúl az éttermek, kávézók belső tereiben is lehet fogyasztani, kinyitnak a budapesti szálláshelyek, és szabadtéri rendezvényeket is lehet tartani. Újra megnyitnak a kinti játszóterek, sőt kulturális vagy sportrendezvényekre is lehet majd járni. A kulcsszó továbbra is a szabadtéri és a távolságtartási szabályok betartása – hangzott el az M1 Híradójában.

Május 18-a óta Budapesten is nyitva tarthatnak a vendéglátóhelyek teraszai.  Napról napra több a vendég.

Az M1 Híradójában szereplő bisztróban hétfőn nyitott ki a terasz. A régi vendégek visszatértek, illetve egyre több új látogató is van. Az érdeklődés folyamatosan nő.

A veszélyhelyzet miatt bevezetett korlátozások heteiben házhozszállítással foglalkoztak, így tartották meg vendégeiket és a dolgozóikat. Csütörtökön pedig már nagy volt a sürgés-forgás, mert péntektől újabb enyhítések következnek: az összes budapesti vendéglátóhely megnyithatja a belső tereit is a vendégek előtt.

„Nekünk kb.

egy hét kell ahhoz, hogy újra visszavegyük azt a fordulatszámot,

ami a vendégeink és a nyitva tartásunk szerint kell. Ameddig az áru beérkezik, megrendeljük az alapanyagokat, lefőzzük az új étlap, megérkezik a bor, és újra startra kész az étterem. Mi ezt négy nap alatt gyakorlatilag abszolváltuk” – mondta Hamvas Zoltán, a Stand25 Bisztró társtulajdonosa.

Sok helyen még felkészülnek

A könnyítések ellenére nem mindenki nyit ki pénteken, vagy ezen a hétvégén. Az egyik budapesti tejivó csak keddtől várja a látogatókat, addig takarítanak, fertőtlenítenek, a hűtőket töltik fel, és előkészítik az alapanyagokat.

Ahogy a többi vendéglátót, úgy a Cserpes Sajtműhely Kft.-t is súlyosan érintette az elmúlt hónapok leállása, de megtartották a dolgozóikat, és senkit sem bocsátottak el.

„Nem lehetne újraindítani ezt a négy egységet anélkül, hogy a törzsgárda nincs itt, és nincs harcra kész állapotban.

Lelkiismereti okokból sem tettük volna meg azt, hogy azért, mert ez történt, akkor kirakunk mindenkit”

– mondta Cserpes István tulajdonos.

Szabadtéri rendezvények már tarthatók

A lazítások folytatódnak: a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt: immár szabadtéri rendezvényeket is lehet tartani. Gulyás Gergely leszögezte: a nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek, és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani.

„Most már lehetőség van arra, hogy

szabadtéri mozikat, cirkuszsátrat, szabadtéri színpadot, uszodát, illetve stadiont meghatározott, és szigorú szabályok mellett lehet látogatni.

A színházi előadásoknál, a mozielőadásoknál, és minden említett körben rendkívül fontos, hogy a másfél méteres távolságot megtartsák, illetve ahol székek vannak, ott három ülőhelyet, és egy sort mindig üresen kell hagyni" – mondta Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely azt mondta: az intézkedésekkel hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy az élet fokozatosan és szigorú menetrend szerint újrainduljon Magyarországon.

A címlapfotó illusztráció.