Zajlanak a munkák az Országos iskolakert-fejlesztési programban

 

Folyamatosan szállítják az eszközöket az Országos iskolakert-fejlesztési program pályázatán nyertes intézményeknek, emellett javában zajlik a kertészeti és pedagógiai mentorálás is. Idén újabb 50 óvoda- és 50 iskolakert kialakítását, mentorkertek fejlesztését, valamint az intézmények mentor szerepre történő felkészítését támogatja az Agrárminisztérium – mondta az MTI-nek hétfőn Nagy István miniszter.

A program a járványügyi korlátozások mellett sem állt le, de a mentorok kiemelten figyelnek arra, hogy a szabadban, a kertben tartózkodjanak látogatásaik során. A 30 órás pedagógus-továbbképzéseken az iskola-, illetve óvodakert-vezetők a helyzetre való tekintettel két szakaszban vesznek részt. Az elméleti tananyagot nyáron online tanrend segítségével, távoktatás keretében sajátíthatják el. A gyakorlati, helyszíni oktatást várhatóan ősszel tartják meg.

Az Iskolakertekért Alapítvány emellett elindította az „Iskolakert-online” elnevezésű sorozatot, hogy ezzel is segítse az Iskolakerti Alapozó Alprogram első két ütemében részt vett mintegy 67 intézmény, valamint a már működő új iskolakertek vezetőinek munkáját – folytatta Nagy István.

Az iskolák és az óvodák várhatóan kora ősszel alakíthatják ki az új kerteket, előkészítve a terepet egy tél alá vetéshez, majd a tavaszi folytatáshoz. Ezzel is segítve a gyerekeket a játszva tanulásban, természeti környezetük felelős gondozásában.

Idén már a harmadik üteme indult el az Országos iskolakert-fejlesztési program alapozó alprogramjának. Az Agrárminisztérium, valamint a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával és az Iskolakertekért Alapítvány koordinálásában meghirdetett pályázatra ebben az évben már óvodák is jelentkezhettek – mondta végezetül a miniszter.

A címlapfotó illusztráció.