×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A járvány lecseng, a lejárató kampány folytatódik

 

Hiába jelentette be Orbán Viktor kormányfő és több miniszter a napokban, hogy jövő héten visszaadja a kormány a járvány miatt kért különleges felhatalmazást, úgy tűnik, hogy a Magyarországgal kritikus politikusokat és „megmondóembereket” ez nem győzte meg – hangzott el az M1 Híradójában.

Egy brit sztárriporter például megint arról beszélt, hogy a vírus lehetőséget adott a magyar kormánynak, hogy még nagyobb hatalmat szerezzen. A kormány továbbra is várja a bocsánatkérést azoktól, akik hazugságot terjesztettek az elmúlt hetekben.

Nemzetellenes tevékenységük miatt bocsánatkérésre szólította fel a Demokratikus Koalíciót és annak Európai Parlamenti képviselőit, köztük Dobrev Klárát a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.

Nyílt levelükben felidézik többek között Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök 2006-os trágár beszédét, ami zavargásokhoz vezetett, és azt a balliberális politikát, amely Magyarországot gazdasági és morális válságba sodorta.

A Civil Összefogás viszont úgy fogalmazott: a koronavírus törvény kapcsán „Dobrev Klára simán hazudott" Orbán Viktor európai parlamenti távolmaradásának okáról, és mélyen hallgatott arról, hogy Magyarországtól eddig példátlan módon megtagadták a plenáris vitán való részvétel jogát.

A DK és balliberális szövetségeseik kezdetben a járványügyi szigorításokat nem tartották elegendőnek, később pedig a koronavírus-törvényt támadták.

Gyurcsány egy korábbi felszólalásában úgy fogalmazott: azért küzdünk, hogy hazánk demokratikus, szabad jogállam maradjon.

Az M1 Híradója felidézte, hogy nemzetközi lejárató kampány is indult Magyarországgal szemben. A legemlékezetesebb ebben a témában a Szijjártó Péterrel készült CNN-interjú volt. Ebben állította azt a műsorvezető, hogy a magyar Országgyűlés a koronavírus-törvény miatt nem ülésezik.

A külgazdasági és külügyminiszter világosította fel a riportert, hogy álhírt terjeszt.

Ez a vírus valójában csak lehetőséget adott a kormányuknak, hogy több hatalmat szerezzen. Ilyen, hasonlóan arrogáns stílusban készült és a hazai ellenzék által használt szófordulatokkal van tele a Deutsche Welle aktuálpolitikai vitaműsora is – hangzott el az M1 Híradójában.

Hidvéghi Balázst fideszes EP-képviselőt a műsorvezető többek között a koronavírus-törvényről kérdezte, aki a hatalom növelésére vonatkozó kérdésre azt mondta:

„Ez távol áll az igazságtól. A magyar kormánynak kétharmados többsége, rendkívüli politikai felhatalmazása van, köszönhetően a magyar népnek, amely a legutóbbi választásokon ezt megadta” – fogalmazott Hídvégi Balázs.

Mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért, amelyekkel bennünket illettek az elmúlt hónapokban – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal.

A miniszterelnök egy hete Belgrádban is egyértelművé tette: az Európai Uniós bírálatoknak és a hazai balliberális erők támadásainak nem volt valóságalapja. Orbán megismételte: a sikeres védekezés után az ellenzéknek van miért bocsánatot kérnie.

Magyarországgal szemben sokan gyalázatos kampányt folytattak. Kiderült azonban – amit az Európai Bizottság véleménye is alátámasztott –, hogy azok alaptalanok voltak – reagált a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy érkezett-e már az ellenzéktől bocsánatkérés a diktatúrázás miatt.

A miniszterelnökséget vezető miniszter itt jelentette be azt is: a kormány május 26-án nyújtja be az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló indítványát.