×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nyugvó szakaszba érkezett a járvány terjedése, sőt csökkenés látható

 

Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik – mondta az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.


Csökkent az aktív fertőzöttek száma

A vidéki nyitás eddig nem eredményezett többletfertőződést, de ki kell várni a 14 napos lappangási időt, hogy ezt nyugodtan ki lehessen jelenteni. Csökken a kórházban ápoltak száma. Az igazolt fertőzöttek 23 százaléka, 787 ember idősotthon lakója. Megjegyezte, hogy minden negyedik fertőzött idősek otthonaiban él, és ugyanilyen az idősotthonokban élők aránya az elhunytak között is.

1775-re csökkent az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Utalt arra, hogy 3380 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, akiknek a száma szerdán 39-cel nőtt. Elhunyt újabb hat krónikus beteg. A vírus okozta betegségben 436-an hunytak el. A kórházból már 1169-en gyógyultan távoztak.

Emlékeztetett arra is, hogy jelenleg 658-an szorulnak kórházi ápolásra, és 49-en vannak lélegeztetőgépen.

Jelentősen nő a laboratóriumi vizsgálatok száma

– tette hozzá Müller Cecília.

Közölte: már 123 258 vizsgálatot végeztek PCR-technikával a WHO szabványa szerint.

Nyugvó szakaszba értünk

Nyugvó szakaszba érkeztünk, sőt csökkenés figyelhető meg. A járvány mérséklődik hazánkban. Természetesen folyamatosan vizsgáljuk az adatokat, a járvány dinamikáját. De bátran kijelenthető, hogy a nyitás, amit vidéken alkalmaztunk, nem eredményezett fertőzési többletet. Egy hétig még várunk a lappangási idő leteltéhez, hogy véglegesen is ki tudjuk mondani mindezt, de minden jel erre mutat” – fogalmazott Müller Cecília.

Kérdésre válaszolva elmondta: a fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó, 45 kórházi osztályon jelent meg a vírus, ezek zárlat alá kerültek, és nem fogadnak új betegeket.

Ismertette: Zala megyében két idősotthonban vannak fertőzöttek, a 428 fős Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben 43 gondozottnak és 12 gondozónak lett pozitív a koronavírustesztje, 30 gondozott került kórházba, közülük egy elhunyt.

A száz embert ellátó Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Otthonában 38 gondozott és 13 gondozó fertőződött meg, és 23 kórházi ápolt közül hárman hunytak el. Müller Cecília kitért arra, hogy

egyre többen térnek vissza munkahelyükre az otthoni munkavégzésből.

Számos olyan munkahely van, ahol sokan tartózkodnak egy térben, ezekre különösen érdemes odafigyelni – mondta. Azt javasolta, hogy már a belépéskor legyen lehetőség érintésmentes kézfertőtlenítésre, ha ilyen nincs, akkor alapos vizes, szappanos kézmosásra.

El kell végezni a munkahelyeken a környezet fertőtlenítését, és másfél-két méteres távolságnak kell lennie a munkavégzési helyek között. Azt tanácsolta, hogy a légtér tisztán tartásának legjobb módja a természetes szellőztetés, ennek hiányában a szellőztetőberendezéseket szakembernek kell fertőtlenítenie.

Felhívta a figyelmet többi között arra, hogy a munkahelyi éttermek próbálják csökkenteni a zsúfoltságot az étkezések időbeli eltolásával és azzal, hogy az asztalokat egymástól megfelelő távolságban helyezik el.

A koronavírus 60 Celsius-fok feletti hőmérsékleten jellemzően elpusztul,

ezért a frissen főzött, és ezen hőmérséklet felett tartott étel nem jelent veszélyt – tette hozzá.

Újabb védőeszközök érkeznek

Újabb védőeszközök érkeznek csütörtökön 29 kórházba és az Országos Mentőszolgálathoz – mondta Kiss Róbert. Az alezredes hozzátette: az operatív törzs újabb védőeszközökkel segíti az idősotthonokat, ahova a kormányhivatalokon keresztül érkeznek meg ezek.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Szólt arról is, hogy két mobiltelefonos alkalmazást is kifejlesztettek, amelyek hasznosak lehetnek a járvány elleni védekezésben. Az egyik

a házikarantén-applikáció, amely az elrendelt hatósági házi karanténok elektronikus ellenőrzését szolgálja,

ezt az alkalmazást eddig 585-en telepítették, és most is 528-an használják.

A kontaktuskutatást segíti a „vírusradar” applikáció is, amelynek tömeges használata esetén az azonosított fertőzöttekről kimutatható, kihez voltak kétméteres távolságon belül legalább húsz percig – tette hozzá Kiss Róbert.

Elmondta azt is, hogy szerdán 641 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 11 084 van érvényben. Szerdán 14 esetben intézkedtek a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben.

További rendőrségi intézkedésekre volt szükség vidéken és a fővárosban is

Budapesten és Pest megyében a kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben szerdán 335 alkalommal intézkedtek, közülük 172-en figyelmeztetést, 96-an helyszíni bírságot kaptak, 67 embert pedig feljelentettek. Március 28-a óta ilyen ügyben 49 898-szor intézkedtek a rendőrök az ország területén.

A vidéken elrendelt védelmi intézkedések betartásának ellenőrzése során

szerdán 66 emberrel szemben kellett intézkedni,

ebből 35 figyelmeztetéssel zárult, 9 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 22 feljelentést tettek. Május 4-e óta 739 rendőri intézkedést történt ilyen ügyben.

A határforgalomról szólva közölte: a teherforgalomban a belépő oldalon Tompánál két-, Röszkénél három-, Csanádpalotánál egyórás a várakozás, a kilépő oldalon Csanádpalotánál három-, Ártándnál kétórás várakozásra kell számítani. A személyforgalomban Nagylaknál a belépő oldalon két órát kell várakozni.

A címlapfotó illusztráció.