×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint hétmillió maszk érkezett az elmúlt két napon

 

Több mint hétmillió maszk és 660 lélegeztetőgép érkezett az elmúlt két napon Magyarországra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés előtt Facebook-oldalán.

Tudatta: azt tudja majd elmondani a kormánynak, hogy kedden és szerdán hat repülőgép és három kamion szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Budapestre.

Ezek összesen hétmillió-kétszázezer maszkot, valamint 660 lélegeztetőgépet hoztak – közölte.

Kiemelte: az egészségügyi védekezésben továbbra is a hosszú távú védekezésre rendezkednek be.

A mi feladatunk az, hogy biztosítsuk a sikeres egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket az orvosok, a nővérek és más, az egészségügyben dolgozók számára” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: ennek keretében a héten további szállítmányok is érkeznek.

A címlapfotó illusztráció.