×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egy-két hét és elindulhat a foglalási hullám a turizmusban

 


Pár héten belül újraindulhat a hazai turizmus is. Egyes kutatásokból az is kiderült már, hogy  a magyarok itthon nyaralnának idén. Ennek megfelelően az első foglalások is megjelentek a szállásadóknál: júliusra és augusztusra már sokan betervezték az utazást.

Május végére várható jelentősebb számú foglalás a turizmusban, és a főszezon kilátásairól is majd csak akkor lehet biztosabbat mondani” – vélekedett Semsei Sándor, a Magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetségének elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

Jelenleg a piac nagy része még kivár – mondta. Hozzátette, a korlátozó intézkedések a napokban fellazultak a vidéki lakosok számára, de a tapasztalatok szerint az emberek két-három hetet még várnak a foglalásokkal. Úgy gondolja, azok a szálláshelyek, amelyek garanciát adtak arra, hogy a lemondásokat fájdalommentesen, veszteség nélkül lehet megtenni, azok nagyobb foglalásra, forgalomra számíthatnak.

Mindenki abban reménykedik, hogy a főszezonban a belföldi turizmus talpra áll – hangsúlyozta.

Változni fognak a fogyasztói szokások, és a belföldi turisztikai térségeknek néhány héten belül olyan stratégiákkal kell előállniuk, amelyek képesek lesznek ezeknek az új típusú keresleteknek megfelelni – fűzte hozzá Semsei Sándor.

A címlapfotó illusztráció.