Szurikáták érkeztek a debreceni állatkertbe

 

Két fiatal nőstény szurikáta érkezett a pécsi állatkertből Debrecenbe, így már négy szurikátának ad otthont a nagyerdei állatkert – jelezte az intézmény igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatta az új jövevényeket.

Nagy Gergely Sándor elmondta: a szurikáta-kifutó régi lakói befogadták új társaikat, így a látogatók a hétfői újranyitás óta teljes létszámban megtekinthetik a csapatot.

Emlékeztetett rá, hogy bár a kialakult járványhelyzet az állatkerti állatszállításokat is negatívan érinti – a nemzetközi állatszállítások többségét ilyenkor el kell halasztani – a nagyerdei kultúrpark gyűjteménye új állatok érkezésével is folyamatosan bővül.


Az Afrika déli részén őshonos szurikáta, más néven négyujjú manguszta szavannás vagy sivatagos területeken élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti.

Csapatos állat, egy-egy üregrendszert akár 30 egyed is lakhat. Mivel élőhelyükön számos ragadozó emlős és madár leselkedik a szurikátákra, a csapat legalább egy tagja folyamatosan hátsó lábaira felegyenesedve kémleli a környező tájat és az eget, veszély esetén pedig jellegzetes, ugatásszerű hangjelzéssel figyelmezteti társait – ismertette Nagy Gergely Sándor.

Hozzátette: kíváncsi természetük és jól megfigyelhető csapatdinamikájuk miatt a szurikáták az állatkerti látogatók körében is nagyon népszerűek, ezért a cívisvárosi intézményben évek óta napi látványetetést is tartanak náluk, e hagyományt pedig természetesen a kibővült csapattal is folytatják majd, ha véget ér a járványügyi veszélyhelyzet.