Bocsánatkérést vár a kormány az Európai Néppárt elnökétől

 

Továbbra is várja a kormány a bocsánatkérést azoktól, akik alaptalanul bírálták a koronavírus-járvány elleni intézkedésekhez adott felhatalmazást. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt is mondta, hogy bár rontja Magyarország pozícióit a magyar ellenzék brüsszeli áskálódása, de nem olyan mértékben, hogy azt Orbán Viktor miniszterelnök ne tudná ellensúlyozni az Európai Tanácsban – hangzott el az M1 Híradójában.

EU-csúcs BrüsszelbenSúlyosan becsületsértő, alaptalan vádjai miatt továbbra is bocsánatot vár a kormány az Európai Néppárt elnökétől, Donald Tusktól – erről is beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.

Az Európai Néppárt elnöke – más uniós képviselőkkel együtt – aggodalmát fejezte ki a magyar jogállamiság miatt. Uniós képviselők ennek az Európai Parlamentben is hangot adtak – egyebek mellett az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tartották a magyar kormánynak adott veszélyhelyzeti felhatalmazást.


A balliberális sajtónak és a velük együtt aggódó politikusoknak azonban Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová válaszolt, aki leszögezte, hogy nem sérti az uniós jogot a magyar koronavírus ellenes törvény.

„Nagyon alaposan tanulmányoztam, és megállapítottam, hogy amikor magát a szöveget olvastam, nem merült fel bennem, hogy eljárást kellene indítani Magyarország ellen” – mondta Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke.

Orbán Viktor ezután levelet küldött a az Európai Néppárt tagszervezetei vezetőinek, amelyben bocsánatkérés vár.

Gulyás Gergely a kormányinfón most azt mondta: a magyarázkodó biztos még azt is elismerte, hogy Magyarországgal szemben más mércét alkalmaztak, és nem az ártatlanság, hanem a bűnösség vélelméből indultak ki.

A lehető legkevesebb lenne, hogyha a tények bármennyiben is érdekelnék az Európai Néppárt elnökét, ha elnézést kérne a magyar kormánytól – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Freedom House legfrissebb jelentéséről – amely szerint Magyarország már nem demokrácia, hanem hibrid rezsim – Gulyás Gergely azt mondta: a Freedom House kezd átcsúszni a civil szervezetek közül a politikai szereplők közé.

„Itt egy olyan szervezetről van szó, ami egy liberális irányításnak és Soros György támogatásának köszönheti, hogy létezik. Ennek megfelelően, ő nem bíró a magyar politikai vitákban, hanem résztvevője azoknak. És nem a kormány, hanem az ellenzék oldalán. Ilyen durva állítások elhangzanak az ellenzék részéről. Mindig akkor lehet tudni, hogy egy országban szólásszabadság és demokrácia van, amikor valaki következmények nélkül diktatúrát kiálthat” – tette hozzá.

A következő hétéves uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott: rontja Magyarország pozícióit a magyar ellenzék brüsszeli áskálódása, de nem olyan mértékben, hogy azt Orbán Viktor miniszterelnök ne tudná ellensúlyozni az Európai Tanácsban.