×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Új időpontra helyezik át az idei Kékszalagot

 

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, azaz július 2-4-én.

(Fotó: MTI/Varga György)

A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred vezetésével, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség.

Az MVSZ vezetése a szakbizottságok javaslatára elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében a fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében június elsejétől nyílik lehetőség a hivatalos rendszerben vitorlás versenyeket rendezni – áll a szövetség szerdai közleményében.

Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz „fapados” regattákat lehet majd rendezni. Nincs lehetőség csoportosulásra, nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem. Mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező- és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről gondoskodni kell, csakúgy, mint a mentő- és rendezőhajók és eszközök naponta, minden használat előtti fertőtlenítéséről is.

A címlapfotó illusztráció.