×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Telefonos előjegyzéssel indulhat újra az egészségügyi ellátás

 

Az ellátások nagy része, így a háziorvosi, a fogászati, és az egynapos ellátások, a szakrendelések, a transzplantációk és a magán-szolgáltatások is elérhetővé váltak hétfőtől. Minden ellátást azonban, így a háziorvosi vizsgálatot is csak előzetes időpontkérés után lehet igénybe venni. Az orvosok egy óra alatt csupán négy beteget fogadhatnak, és minden beteg után szükséges a rendelő fertőtlenítése – mondta Kásler Miklós miniszter az M1-en hétfőn.


Fokozatosan visszaáll a korábbi rend az egészségügyben is. Az ellátások nagy része, így a háziorvosi, a fogászati, és az egynapos ellátások, a szakrendelések, a transzplantációk és a magán-szolgáltatások is elérhetővé váltak hétfőtől. Azonban minden ellátást, így a háziorvosi vizsgálatot is

csak előzetes időpontkérés után lehet igénybe venni.

Egy óra alatt csak négy beteg látható el

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, „a korlátozásokat a szakmai kollégium hatvankét tagozatának javaslata alapján szűkítették, ami azt jelenti, hogy az életveszélyes állapotok elhárítására szükséges beavatkozásokat, illetve a tartós egészségkárosodást okozó állapotokat azonnal kezelni”. Kiemelte, ez azt jelenti, hogy az ellátások nagy része, így a háziorvosi, a fogászati, és az egynapos ellátások, a szakrendelések, a transzplantációk és a magánszolgáltatások is elérhetővé válnak május 4-től.

Azonban azért, hogy a koronavírus-járvány a továbbiakban is kordában legyen tartva, fontos, hogy betegnek előzetesen, telefonon kell jelentkezniük, időpontot kell egyeztetniük orvosukkal. Az is kiemelte fontos, hogy a betegek a megbeszélt időpontra pontosan megérkezzenek, mivel az óránként csupán négy beteget fogadhatnak az orvosok, illetve

minden páciens után 15 perces szünetet kötelesek tartani az orvosok,

ami alatt el kell végezni a betegvizsgáló teljes fertőtlenítését.

Hozzátette, azokat az ellátások továbbra is elhalasztják, amelyek egészségkárosodást nem okoznak.

Továbbra is zajlanak a kutatások

Arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyancsak a szakmai kollégiumok javaslatai alapján leírták és közzétették azokat a tevékenységeket, melyeknél a fertőzés rizikója magasabb. Ezekben az esetekben a fertőzés gyanú esetén a betegnél el kell végezni a PCR alapú tesztet, illetve az egészségügyi tevékenységet végző dolgozóknak speciális maszkot, arcpajzsot, védőruhát kell viselniük és be kell tartaniuk a higiéniai és a járványügyi legszigorúbb szabályokat.

Azt is elmondta, tekintettel arra, hogy nincs lehetőség aktív immunizálásra, tehát nincs védőoltás, nincs specifikus kezelési mód, speciális terápia a koronavírus ellen, az orvostudományok figyelme az elmúlt időszakban az innovatív terápiák felé fordult. Hozzátette, jelenleg a legfontosabb alapkutatások arra törekednek, hogy megtalálják azokat  a megoldásokat, amelyek segítségével csökkenteni lehet a koronavírus-járvány tüneteit, vagyis kialakítható a passzív immunitás. Ezenkívül több kutatás arra is irányul, hogy milyen módszerekkel, eljárásokkal kerülhető el a citokin vihar kialakulása.

A címlapfotó illusztráció.