×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Új korszak kezdődik a turizmusban

 

Az európai országok a következő hetekben fokozatosan enyhítenek a kijárási korlátozásokon, hogy mérsékeljék a gazdasági károkat. A turizmustól függő oszágok még reménykednek, hogy menthető lesz az idei nyári szezon. Horvátország utazófolyosók kialakítását tervezi, Görögország és Spanyolország pedig egészségügyi útlevelekben látja a megoldást. Szakértők szerint azonban a külföldi utazások helyett rövidebb utak kerülnek előtérbe, és jóval nagyobb hangsúlyt kap a biztonság.

Az óváros részlete a horvátországi Dubrovnikban (MTI/EPA)

Véget ért egy korszak, új időszámítás kezdődik a turizmusban. A jövőben fontosak lesznek a járványügyi szempontok egy utazás kiválasztásánál és másképp választunk helyszínt – mondta a hirado.hu-nak Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő.

A jövővel kapcsolatos változásokról elmondta, hogy egészségügyi és gazdasági okok miatt is a rövidebb utakat részesítik előnyben a turisták. Megváltoznak utazási szokásaink is, és előtérbe kerülnek az autós utazások – tette hozzá.

A korlátozó intézkedések enyhítésével nagyon hamar felpöröghet a belföldi turizmus Magyarországon és az európai országokban is.

Változnak az utazási módok

Vélhetően még hosszú időbe telik, mire a hosszabb külföldi tartózkodások visszaállnak a korábbi szintre.

„Ahová korábban repülővel mentünk, most autóval fogunk, még a 700–1000 kilométeres távolságoknál is” – fogalmazott.

A légitársaságok a járataik újraindításánál azt tervezik, hogy a középső üléseket kihagyják, és hasonló lépéseket terveznek a busztársaságok is, miközben számos egészségügyi óvintézkedésre is készülnek, de a nagy kérdés, hogyan reagálnak erre az utasok.

A Ryanair már bejelentette, hogy inkább nem üzemelteti járatait, ha előírják az ülésszám korlátozását, mert ez nem egyeztethető össze üzleti modelljével.

A szakértő megerősítette azokat a véleményeket, hogy a légi közlekedésben várható szigorítások miatt drágulhatnak a repülőjegyek árai, miközben rövid távon a válság miatt, akár olcsóbban is üdülhetünk.

„Az előzetes adatok azt mutatják, 

ha megnyílnak a külföldi turisztikai piacok, akkor idén olcsóbban nyaralhatunk”

– mondta, és hozzátette, hogy az egyes nemzeti turisztikai szervezetek azt javasolták, hogy a szolgáltatók lehetőleg ne vágjanak egymás árai alá, mert azzal még nehezebb helyzetbe kerülnek.

Elmondása szerint azonban éppen az ellenkező tendencia látható, mivel a szolgáltatóknak a likviditásuk megtartása miatt szükségük van forrásokra.

A turizmus hatalmas veszteséget könyvelhet el

A szakértő arra számít, hogy azok a turisztikai piacok sínylik meg legjobban az idei szezont, ahol sok áldozatot követelt a koronavírus. Így leginkább Olaszország lehet az egyik vesztes. „Még ha le is cseng a jelenlegi helyzet, az emberek nem szívesen nyaralnak olyan területen, ahol sok áldozatot követelt a koronavírus. Nem azt jelenti, hogy nem lesznek turisták, de számuk elmarad a korábbi évekétől” – vélte.

Kiss Róbert Richárd szerint még éveket kell várni arra, hogy a korábbi szintjére érjen a turisztikai szektor teljesítménye, amely Magyarországon és Európában is rekordokat döntött az elmúlt években.

A turisztikai világszervezet becslése szerint idén 350–400 milliárd dollárral csökkennek a szektor bevételei.

Sok országban fogadtak el olyan intézkedéseket, amelyekkel a bajba került utazásszervezőket próbálják megmenteni. Ennek egyik példája, hogy a cégeknek 180 napjuk van arra, hogy készpénzben visszafizessék a lemondott utak ellenértékét, ha az utas nem tart igényt egy későbbi utazásra feljogosító voucherre. Az Európai Utazási Irodák Szövetségeinek szervezete is azt javasolja, hogyaz utazási vállalkozások később felhasználható vouchereket adhassanak az utasoknak.

Kiss Róbert Richárd arra a kérdésre, hogy az összeurópai szabályok helyett elsősorban nemzetállami megoldások várhatók a turisztikai szektor támogatására, azt válaszolta, hogy európai uniós szinten is várhatók intézkedések.

Uniós elképzelések

Az uniós csúcson az állam- és kormányfők jóváhagytak egy 540 milliárdos helyreállítási alapot az európai gazdaság támogatására. A turisztikai miniszterek uniós összejövetelén a horvát turizmus vezetője, Gari Cappelli szerint ez a helyreállítási alap egyik kedvezményezettje a turizmus lesz.

Horvátország, mint az Európai Unió soros elnöke június közepéig azon dolgozik, hogy közös uniós terv szülessen a turizmus újraindítására – mondta a hirado.hu-nak a budapesti horvát turisztikai képviselet vezetője, Ivana Herceg.

Európában több elképzelés is felmerült, hogyan indíthatnák újra a turizmust a koronavírus-járványtól való félelmek közepette.

Spanyol és görög részről merült fel az egészségügyi útlevél gondolata,

vagyis, csak azok léphetnének be az országba, akiknek a koronavírustesztje negatív. De az ötlet árnyoldala a gyorstesztek megbízhatósága.

Az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint elhamarkodott az az elképzelés, amely szerint gyorstesztekkel lehet majd szűrni a nyaralni vágyó turistákat, ugyanis az antitestek kimutatására alapuló gyorstesztek több irányban mutathatnak fals eredményeket, és erre alapozni nem biztonságos.

Horvátország turistafolyósokban látja a kiutat

Horvátország elképzelése szerint viszont jó megoldás lehet, ha az európai tagállamok közötti forgalomban úgynevezett turistafolyósok nyílnának. Cseh utazásszervezők vetették fel, hogy Csehország és Horvátország között jöjjön létre egy turistafolyosó – mondta a budapesti horvát turisztikai képviselet vezetője, Ivana Herceg a hirado.hu-nak.

Ennek lényege, hogy akik igazolni tudják, hogy nem fertőzöttek, azok beutazhatnak Horvátországba egy meghatározott útvonalon, szigorú feltételekkel.

Cseh részről felmerült olyan javaslat is, hogy a hazautazás során is vizsgálják meg az embereket, ennek hiányában a most jól ismert 14 napos karantén lenne számukra is érvényes.

A turistafolyosók terve még előkészítő fázisban van, és számos kérdést kell tisztázni kell – fogalmazott Ivana Herceg. Úgy vélte, hogy a turistafolyosó létesítése a közvetlen határszakasz miatt Magyarországgal egyszerűbb lesz.

Horvátország a magyarok toplistáján

Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja. A vendégéjszakák számában az elmúlt tíz évben hazánk minden évben a top tíz küldő országok között szerepelt. 2019-ben több mint 644 ezer magyar turista közel 3300 ezer vendégéjszakát töltött az országban. A vendégszám 3,3 százalékkal, a vendégéjszakák száma 2,3 százalékkal haladta meg a 2018-ast.

A budapesti horvát turisztikai képviselet vezetője elmondta, hogy a 2020-as idény is jól indult. A vendégszám éves szinten 22 százalékkal, a vendégéjszakák száma 24 százalékkal ugrott meg az első két hónapban. Márciusban azonban már 44, illetve 38 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben.

A magyar utasok kivárnak, és nem mondták le a nyári, horvátországi útjaikat, de még nincsenek új foglalások.

„Szinte minden küldő országban teljesen leálltak a horvátországi foglalások” – fűzte hozzá.

A piaci trendek azt mutatják, hogy a busz-, vagy repülőutak helyett megnövekszik majd az autós utazások száma, és Horvátország központi fekvéséből adódóan ebből előnyt kovácsolhat – vélekedett. „Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a legfontosabb küldő országaink – Olaszország, Ausztria, Szlovénia, és a V4-es országok – autóval megközelíthető távolságra fekszenek” – fogalmazott.

A turisztikai vezető elmondta, hogy arra számítanak, hogy a magyar piac megőrzi kiemelkedő a szerepét.