Akár már május 15-én nyitnának a balatoni kempingek

 

A Balatontourist tíz tagból álló balatoni kempinglánca felkészült a vendégek fogadására, a kijárási korlátozások feloldása esetén a cég által üzemeltetett egységek tervezett nyitási időpontja május 15-e.

A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre lezárták a szabadstrandot Balatonfenyvesen is (Fotó: MTI/Varga György)

Székely Ferenc, a társaság általános igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a Balatontourist-csoport a tavalyi évet változatlan vendégforgalom mellett 10 százalékot meghaladó szállásdíj-bevételtöbblettel zárta az előző évhez viszonyítva. Az idén kimagaslóan jó szezonra számított a cég, a foglalások száma márciusig magasabb volt a tavalyinál, de a járvány felülírta.


A leginkább veszélyeztetett senior vendégkör, és a jövedelemkiesést elszenvedő bel- és külföldi vendégek egy része lemondott terveiről, a foglalási előlegek így is elérik a tavalyi április végi érték 85 százalékát. A járvány miatt a tavalyinál jóval gyengébb, de még elfogadható vendégforgalomra számítanak – tette hozzá.

A cég kempinglánca továbbra is tíz tagból áll. A badacsonyörsi Balaton vendégház az idén már nem része hálózatnak, viszont csatlakozott a lánchoz a balatonberényi Balatontourist Kócsag kemping. A kempinglánc felét a társaság maga üzemelteti, amely egységekben tavaly összesen 405 ezer vendégéjszakát regisztráltak, a másik felét pedig partnervállalkozások működtetik. A tulajdonos továbbra is az OPUS Global Nyrt., azonban a cégcsoport belső struktúrája változott, január 1-jétől a Balatontourist-csoport tagjai közvetlenül a Hunguest Hotels Zrt. leányvállalatai lettek.

A társaság tapasztalatai szerint a klasszikus sátor- és lakókocsis helyek mellett nő az igény olyan szálláshelyek iránt, amelyek lehetővé teszik a kempingezés életérzését saját eszközök vásárlása nélkül is. Emiatt nő a kereslet a kempingen belüli üdülőházak, mobil házak, bérelhető lakókocsik és berendezett bérsátrak iránt – ismertette az igazgatóhelyettes.

A címlapfotó illusztráció.