×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hat év küzdelme veszhet kárba

 

Közel másfél hét maradt a Székely Nemzeti Tanács által, az európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíció aláírására. Amennyiben nem sikerül elérni a szükséges egymillió aláírást, akkor hat év munkája vész kárba – mondta Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja az M1 Ma reggel című adásában.

Az aláírásgyűjtés célja, hogy a kisebbségek által lakott régiók közvetlenül kaphassanak támogatási forrásokat az Európai Unió költségvetéséből. Ha május hetedikéig nem gyűlik össze hét tagállamból a szükséges aláírás,  az egymillió szignó, hatéves küzdelem válik semmivé.

Dabis Attila a műsorban megerősítette, hogy még több százezer aláírás hiányzik. Az online felületen eddig mintegy 318 ezer támogatás érkezett, ehhez jön még a a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és NAK-Magosz által papíron gyűjtött 200 ezer aláírás.

Elmondta, hogy nem kaptak választ Vera Jourova biztostól arra a kezdeményesre, hogy a koronavírus járvány miatt tolják el az aláírásgyűjtés leadásának határidőt még fél évre, ezért arra kért mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést.

A kezdeményezés a nemzetiregiok.eu oldalon érhető el.