×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Online emlékezhetünk a vészkorszak magyar áldozataira

 

A kormány honlapja szerint a járványügyi helyzetre tekintettel idén a Nemzeti ünnepek és emléknapok Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján csütörtöktől az emléknaphoz kötődően a következő tartalmak válnak elérhetővé: Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának köszöntője; Németh Linda és Jakab Attila, a Holokauszt Emlékközpont történészeinek összefoglalója az emléknapról és a múzeumról; Mezei Mónika tanárnő rendkívüli történelemórája a magyar holokauszt emlékezetéről és Klacsman Borbála történész beszélgetése Fahidi Éva írónővel, színésznővel, holokauszt-túlélővel.

Az áldozatok emlékére gyújtott mécsest és helyezett el virágot az igazságügyi miniszter a budapesti, Cipők a Duna-parton holokauszt emlékműnél. Varga Judit az emlékezés fontosságát hangsúlyozta.


Emellett elérhetőek lesznek a következő dokumentumfilmek: Ámos Imre, az Apokalipszis festője című portréfilm; Egy világkiállítás hatása az Apokalipszis festőjére dokumentumfilm; Csodarabbik földjén/Ad tudtul fiaidnak; Akik lelke megmaradt a hitben – a debreceni zsidóság története (a Debrecen TV jóvoltából ingyenesen elérhető a https://youtu.be/BNTV4SCfsZc webcímen).

Szintén közzétesznek néhány napra több mozifilmet. A Saul fia (április 16. és 23. között megtekinthető a https://vimeo.com/r/2C7w/UlRQQUtoZm linken. A Jób lázadása (április 16. és 30. között) elérhető a https://www.youtube.com/channel/UCIyc7meXLgW_WIhOMZ8aHKA oldalon. Továbbá a Sorstalanság (április 16. és 30. között) a https://www.youtube.com/channel/UCIyc7meXLgW_WIhOMZ8aHKA linken lesz elérhető.

2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

A címlapfotó illusztráció.