×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Csak írásbeli érettségi vizsgákat szerveznek idén

 

Csak írásbeli érettségi vizsgákat szerveznek a koronavírus járvány miatt május 4-től a kormány döntése alapján – közölte Gulyás Gergely csütörtöki budapesti online sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint. A mostani vizsgaidőszakban előrehozott vizsgákra nem lesz mód.

A vizsgákat várhatóan mintegy két hét alatt bonyolítják le.

Az írásbeli vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat majd, és a másfél méteres távolságot is be kell tartani – ismertette Gulyás Gergely.

Hozzátette: szóbeli csak azon tárgyaknál lehet, ahol nincs lehetőség írásbelit tartani, ez 3178 diákot érint.

Jelezte: senkinek sem kötelező érettségi tenni, ha valaki úgy dönt, most nem vizsgázik, erre ősszel lehetősége lesz. Ebben az esetben a jövő évi felvételi eljárásba tud bekapcsolódni – mondta.

Megjegyezte: ha nem tartanák meg az érettségit, az a felvételi eljárásban a felsőfokú intézményekbe való jelentkezés során olyan káoszt eredményezne, ami nem megengedhető.

Az OKJ-s képzéseknél a szakmai vizsgák lebonyolítását az Innovációs és Technológiai Minisztérium szintén biztosítani fogja, itt is elsősorban írásbeliket szerveznek majd – közölte.

A címlapfotó illusztráció.