Idén a kreatív locsolkodásé volt a főszerep

 

Ez a húsvét más, de azért a locsolkodás nem maradt el. A legtöbben csak otthon, a szűk családban gondoskodtak arról, hogy a lányok és a hölgyek ne hervadjanak el, de akadtak azért olyanok is, akik speciális óvintézkedések mellett másokat is meglocsoltak – derült ki az M1 Híradójából.

Sorra születtek a karanténos locsolóversek. A húsvéti üzeneteket pedig a Petőfi Rádió ezúttal is eljuttatta a hallgatók távol lévő szeretteinek.

A locsolkodás a virtuális térbe is átköltözött. A szabadkai színészek dallal, a felvidéki fiatal legények pedig verssel köszöntötték a lányokat az interneten.


Sorra születtek a kreatív megoldások. Sárisápon az önkéntes tűzoltók messziről, vízsugárral locsolták meg a lányokat, nehogy elhervadjanak.

Az ötlet onnan jött, hogy próbáljuk tartani a hagyományokat, és a nehéz, vírusos helyzetben próbáltuk az embereknek mondani, hogy mégis maradjanak otthon. Ám, hogy mégis meg legyenek locsolva, kitaláltuk, hogy a tűzoltókkal messziről meglocsoljuk a lányokat – nehogy elhervadjanak“ – mondta Szabó Imre, önkéntes tűzoltó.

A locsolkodásért cserébe a piros tojás sem maradt el. Ötletes megoldással a lányok is készültek.

A gumikesztyű és a szájmaszk nemcsak a hétköznapok, hanem az idei locsolkodás elengedhetetlen kellékeivé is váltak.

A győri Marcal Tánc és Népművészeti Egyesület tagjai népviseletben, kölni helyett vízzel locsolták a lányokat, amivel nem spóroltak. A lányok szó szerint bőrig áztak.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is egy speciális locsolkodási módszert talált ki: drónt küldtek a vízimentős lányoknak, amelyen hangszóró is volt. Ezen keresztül mondták a verset.

A szeretet leleményes: ha muszáj, akkor csokinyuszi szállításra is bevethető egy drón. Volt, ahol nem mindennapi módon lepték meg a hetvenöt éves dédnagymamát: a drónra egy madzagot erősítettek, arra pedig a csokinyuszit. Így az sem volt akadály, hogy a nagyi az épület legtetején lakik.

A kijárási korlátozások idején a locsolkodás sem lehetett mentség, vagyis emiatt senki nem hagyhatta el az otthonát. Ezt folyamatosan ellenőrizték a rendőrök. Az ittas sofőrökre pedig, ahogy minden évben, külön figyeltek idén is.

A címlapfotó illusztráció.