×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Áder János: Életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat, ha türelmesek vagyunk

 

Húsvét ünnepén évek, évtizedek, nemzedékek óta éljük át ugyanazt a misztériumot. Ezen a húsvéton azonban nem tehetjük azt, mint máskor. Nem lehetünk együtt úgy, mint eddig, sem közösségként, sem családként. Ez a húsvét nem a közös ünneplésről szól, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról, a türelemről – fogalmazott Áder János köztársasági elnök húsvéti köszöntőjében.


Mi kellene ahhoz, hogy a világ szebb, jobb, élhetőbb, biztonságosabb és emberibb legyen, minek és kinek kell megváltoznia hívek és nem hívők között? – kérdezte sok évvel ezelőtt Teréz anyát egy riporter. „Önnek és nekem!” – hangzott a tömör válasz. Idézte fel Áder János köztársasági elnök húsvéti köszöntőjében ezt az interjút.

A jobb élet reménye a személyes tettekben rejlik

Hozzátette: Teréz anya, aki nap-nap után rengeteg fájdalommal, szenvedéssel találkozott a jobb élet reményét nem elvont, távoli célok teljesülésében látta, hanem a személyes tettekben. Minden embert cselekvésre hívott, azt üzenete, hogy mindannyiunknak van tennivalónk váratlan, különösen helyzetekben.

Az esztendő kezdetén, amikor boldog új évet kívántuk egymásnak, egyikünk sem gondolta, hogy tavaszra feje tetejére áll a világ, hogy rendhagyó húsvétra kell készülnünk” – mondta Áder János. Hozzátette, márpedig

2020 tavaszán új időszámítás kezdődött a világban.

Az új évi lehetőségek helyett félelem és bizonytalanság, fejlődés helyett visszaesés, szabadság helyett korlátok köszöntöttek ránk. Napról napra számoljuk veszteségeinket, mindent, amitől ez a járvány megfoszt minket. Már most sokan vannak közöttünk, akik gyászolnak, még többen, akik a betegséggel küzdő szeretteikért aggódnak.

Elvesztettük biztonságérzetünket, a szabad mozgás lehetőségét, sokaknak került veszélybe a munkája, megélhetése. Természetes, hogy az egyre csak gyarapodó veszteségeink szomorúvá, elkeseredetté tesznek minket” – fogalmazott.

Ez az ünnep a köszönetnyilvánításról kell szóljon 

Hozzátette, nagyhét van, ünnep közeleg. Húsvét ünnepén évek, évtizedek, nemzedékek óta éljük át ugyan azt a misztériumot: kegyelem és áldás, szépség és öröm, ismétlődő szokások, ismerős ételek a terített asztalon, rokonok az asztal körül. Ezen a húsvéton azonban nem tehetjük azt, mint máskor. Nem lehetünk együtt úgy, mint eddig, sem közösségként sem családként.

„Ez a húsvét nem a közös ünneplésről szól, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról, a türelemről.”

Köszönettel tartozunk azoknak, akik védőmaszkokat készítenek színházi varrodákban, szeretszolgálat közösségeiben, falusi összefogás keretében, divatmárkák műhelyeiben. Azoknak is, akik bevásárolnak idős szomszédaiknak, támogatják a magányosokat, akik megtalálják és megszervezik a tenniakarókat, összekötik a segítőt a rászorulóval – mondta Áder János.

Hozzátette, köszönettel tartozunk azoknak, akik ételeket készítenek a kórházakban, rendelőkben robotoló orvosoknak, ápolóknak.

Köszönettel tartozunk azoknak is, akik szállást biztosítanak számukra, akik felajánlásból néhány nap leforgása alatt új mentőkiállót vagy konténervizsgálót építenek a kórházhoz.

Emellett köszönettel tartozunk azoknak, akik lehetővé teszik, hogy az iskolák a virtuális térben, de nagyon is valóságosan tovább működhessenek. Azoknak, akik szívükön viselik az otthon maradók szellemi egészségét, és kulturális kincseket, irodalmat, képzőművészetet, zenét osztanak meg a világhálón. Azoknak, akik gondoskodnak a lélekről, és biztató szavakkal, a közösségek összetartásával, online istentiszteletekkel, imádsággal növelik a reményt” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Kiemelte, köszönettel tartozunk azoknak, akik átállítják vállalkozásaikat és üzemeiket közcélú termelésre, és

legfőképp köszönettel tartozunk az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, az egészségügyben dolgozóknak,

akik a húsvéti ünnepnapokon is félelmetesen közel kerülnek a veszélyhez, miközben irgalmasan közel hajolnak a szenvedőhöz. Köszönettel tartozunk a gyógyszerészeknek, a boltokban, áruházakban dolgozóknak, akik sokat kockáztatva minden nap kinyitnak, hogy mindaz, amire szükségünk van hozzáférhető legyen.

Emellett köszönettel tartozunk a szállítóknak, sofőröknek, akiknek hála ebben a bénult állapotban sem áll le az élet, mivel a nap huszonnégy órájában juttatnak célba árut, eszközt, ételt és embert” – mondta.

Hozzátette, köszönet a tanároknak, oktatóknak, akik lenyűgöző leleményességgel felelősséggel, alkotó fantáziával és irdatlan mennyiségű pluszmunkával  alkalmazkodnak a távoktatás nehézségeihez.

Köszönettel tartozunk a katonáknak, rendőröknek, akik esküjükhöz hűen védik a határainkat, óvják a biztonságunkat.

Mindenkinek köszönet, aki felelősséggel végzi a munkáját ebben az emberpróbáló időben

– fogalmazott a köztársasági elnök.

Azzal is hozzájárulunk a járvány megfékezéséhez, ha türelmesek vagyunk 

Tisztelt honfitársaim, van valami, amivel mindenki kiveheti a részét a közösből, sőt, sokat tehet a sikeres védekezésért, a járvány leküzdéséért, ez pedig nem más, mint a türelem. Ha most bezártságunk idején tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, a nagyobb szabadságról, azzal

teret adunk a legfontosabbnak, a gyógyulásnak.

Ha elfogadjuk a ránk vigyázók figyelmeztetését, az új és olykor nehéz szabályokat, mindannyian részese leszünk a járványt leküzdő erőfeszítésnek” – mondta.

Beszéde végén a köztársasági elnök arra kért minden magyar embert, gondoljon azokra, akik a legközelebb állnak hozzájuk, akikkel egy otthonban élnek, és azokra is, akikkel már jó ideje nem tudnak találkozni. Hozzátette, most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem az, hogy kik vannak nekünk, hogy kikért kell türelmesnek lennie az egész országnak.

Húsvét közeleg, korlátok közé szorított húsvét, de gondoljunk arra,

életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat,

életet mentünk, ha biztonságos távolságot tartunk egymástól, még azoktól is, akiktől ünnep idején ez különösen nehéz, életet mentünk, ha türelmesek vagyunk. Ezt kell tennünk, ahogy Teréz anya is mondta, önnek és nekem, mindenkinek, hogy hamarosan mindannyian együtt lehessünk egészségesen.

Áldott húsvétot kívánok mindannyiuknak” – zárta beszédét Áder János.