További védőfelszereléseket kapnak az alapellátásban résztvevők

 

További védőfelszereléseket kapnak az alapellátásban résztvevők – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központ vezetője a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Lakatos Tibor elmondta: a háziorvosoknak eddig 280 ezer sebészi maszkot és 19 ezer FFP-maszkot biztosított a kormány a mentőszolgálat segítségével, a közeljövőben a kormányhivatalokon keresztül további 520 ezer sebészeti szájmaszkot juttatnak el számukra, illetve a sürgősségi ellátást végző fogorvosoknak.


További védőfelszereléseket is fognak kapni – ígérte Lakatos Tibor, hozzátéve: 3420 FFP2-es maszkot és 320 ezer pár védőkesztyűt különítettek el erre a célra.

Rögzítette: folyamatos a védőeszközökkel történő ellátás az országban, csütörtökön további 32 kórházba juttatnak védőfelszereléseket, ami az eddig kiosztott egyhetes készlet utánpótlása.

Szerdán négy repülőgépnyi szállítmány érkezett

Az eszközellátásról elmondta: szerdán négy repülőgépnyi szállítmány érkezett. Az egyik Hongkongból több mint 10 tonnányi maszkot hozott, de a másik három repülőgép is egészségügyi védőfelszerelésekkel megrakva érkezett.

A határforgalomban nyugodt a helyzet, kialakult az a rend, amely alapján tudják fogadni a Magyarországra belépő tranzitutasokat. A magyar-román határon csütörtöktől Létavértes, Méhkerék, Vállaj határátkelőknél léphetnek át az ingázó, és határ mentén dolgozó munkavállalók.

A határátkelőknél folytatják a hatósági házi karanténok elrendelését, az elmúlt 24 órában 860 ilyen intézkedést hoztak, amivel az érvényben levő hatósági házi karanténok száma 16 006-ra nőtt. Őket összesen 138 856 alkalommal ellenőrizték, csak az elmúlt 24 órában több mint 10 ezer ellenőrzés történt.

A hatósági házi karantént megszegőkkel szemben eddig 71 embert figyelmeztettek, 441 helyszíni bírságot szabtak ki és 541 feljelentést tettek.
A kijárási korlátozások bevezetése óta 4539 esetben éltek figyelmeztetéssel, mint Lakatos Tibor elmondta: továbbra is ezt alkalmazzák elsősorban azért, hogy az embereket önkéntes együttműködésre bírják.

A további szabályszegőkkel szemben több mint 1000 esetben helyszíni bírságot szabtak ki és 1218 feljelentést tettek. Kérdésre válaszolva elmondta: azt tapasztalják, hogy az egyre jobb idő kicsalja az embereket a szabadba és ezzel párhuzamosan megszaporodnak a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályszegések is.

Budapesten 72-vel több intézkedés történt szerdán, mint kedden

Példaként említette, hogy Budapesten 72-vel több intézkedés történt szerdán, mint kedden, ez is jól mutatja, hogy fogy a fővárosiak türelme. A budapesti rendőri intézkedéseket ismertetve elmondta: szerdán 308 embert figyelmeztettek, 51 helyszíni bírságot szabtak ki és 85 szabálysértési feljelentést tettek.

A legtöbb szabálytalanságot azzal követik el, hogy csoportokba gyülekezve járják az utcákat az emberek – mutatott rá Lakatos Tibor, hozzátéve, hogy a rendőröknek sokszor olyan indokot mondanak, ami nem is szerepel a kijárási korlátozásokról szóló rendeletnek a kijárást lehetővé tevő felsorolásánál.

A baráti összejöveteleknek, születésnapi mulatságoknak nincs itt az ideje, erre hivatkozva nem lehet megszegni a korlátozást és a rendőr sem tudja ezt indokként elfogadni – mutatott rá.

Szintén kérdésre válaszolva elmondta: nincs megerősített koronavírusos beteg a büntetés-végrehajtási intézetekben és olyan sem, aki tüneteket produkálna.

Hozzátette: a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka már a vírus terjedésének kezdetekor olyan intézkedéseket hozott, amellyel szabályozható, hogy miként alakulnak a kontaktusok a börtönökben. Nincs is olyan helyzet, ami aggodalomra adna okot – tette hozzá.