A pedagógusok kreativitása a diákok számára is könnyebbé teszi a távoktatást

 

Három hete annak, hogy elkezdődött a tantermen kívüli digitális oktatás. Szinte egyik napról a másikra kellett átállnia az új tanítási módszerekre valamennyi szereplőnek. Bár a digitális oktatás kérdése már néhány éve szóba került, igazán most lett csak rá szükség.

(Fotó: MTI/Komka Péter)

A digitális pedagógiának két formája van. Az egyik az osztálytermi oktatás, amelyet kitegészítenek digitális eszközökkel, a másik pedig a távoktatás. Az elmúlt években a digitális oktatás módszertanának kidolgozására többféle módszert is kidolgoztak oktatáskutatók, pedagógusok, azonban most hirtelen kellett egyik napról a másikra átállni erre az oktatási formára.


Szűcs Zoltán média- és digitális pedagógiakutató a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában kiemelte,

jól vizsgázott a pedagógustársadalom.

Társadalmi összefogásnak lehettünk tanúi szerinte, és mindazokat a módszertanokat, amelyeket ismertünk, kipróbáltuk élesben, viszont a nehézségeket is láttuk.

A helyzet nehézsége, hogy távoktatást valósítunk meg digitális eszközökkel, mégpedig minden diáknál, az elsőstől az érettségizőkig. A legnehezebb talán távoktatásban – fejtette ki Nagy Zoltán, a Századvég Gazdaságkutató oktatási üzletágvezetője.

A szülői segítésre is szükség van

A szülők fokozott részvételére is szükség van a távoktatásban, az alsós kisebb diákok esetében egyértelműen, és még az ötödikes, hatodikos tanulóknál is. A szülő segíthet abban, hogy a gyerek tartsa az időtervét, elkészítse a feladeladatait, a tanulásnál ez elengedhetetlen, még a nagyobbaknál is sokszor szükséges lehet. A középiskolások már képesek önállóan az egész folyamatot lemenedzselni a pedagógus irányításával – részletezte.

Szűcs Zoltán elmondta,

alapvetően nagy változás történt, mivel nincs személyes jelenlét, nem működik az osztályközösség,

nem működnek azok a társas kapcsolatok, amelyek eddig a legtöbb esetben tökéletesen működtek. Ez azt jelenti, hogy a tanároknak át kell gondolniuk, hogy a szinkrón és aszinkrón módszereket hogyan használják.

A számítógéppel segített együttes tanulásban például az aszinkrón kommunikáció révén a dokumentumok és így a tudás megosztásán kívül a vita, a közös gondolkodás, az ötletbörze és az üzenetváltás is megvalósulhat.

Kiderült, hogy ha valaki hat-nyolc órát az okostelefon használatával tölt, és úgymond menedzseli a szabadidő eltöltését,

nem feltétlenül jelenti azt, hogy megvan a digitális kompetenciája, hogy ebben a formában tanuljon.

A tanulás alapvetően a számítógépen zajlik, egy fájl csatolása, pedig nem olyan egyszerű, mint például az, hogy fényképet készítek az okostelefonommal. Ezeket a folyamatokat meg kell tanulni, és amellett, hogy időigényes, komoly frusztrációt képes kiváltani mind a tanárból, mind a tanulóból, ha nem működik a technológia, vagy nem ismerik annak folyamatát – tette hozzá.

A Századvég az elmúlt hetekben több felmérést készített pedagógusok és a szülők körében is. Kiderült, hogy sok pedagógus korábban nem vagy csak korlátozott módon használt digitális eszközöket, megoldásokat. Viszonylag kevesen használták rendszerszerűen a tanulást, oktatást segítő alkalmazásokat – fejtette ki Nagy Zoltán.

Más erőfeszítést igényel az alsósok távoktatása

Nemcsak azt kell látni, hogy a tantermi oktatás vagy a személyes jelleget igénylő oktatás kevesebb energiát vesz el a pedagógusoktól, mint a digitális, hanem azt is, hogy egy meglévő oktatási rendszerről minden országnak, köztük hazánknak is hirtelen teljesen másra kellett átállni. Ez rengeteg energiabefektetést igényel mindenkitől.

Azt is látni kell, hogy nem biztos, hogy erre mindenki felkészült. Ha egy pedagógus régóta használ digitális megoldásokat, ráadásul a diákjai idősebbek, közelebb vannak már az érettségihez, velük viszonylag jól lehet a távoktatás módszerét használni, az más típusú erőfeszítést igényel, mint az elsős, másodikos kisdiákokat oktató-nevelő tanítóké. Nekik olyan gyermekeket kell tanítaniuk távoktatásban, akik írni, olvasni még nem vagy alig tudnak.

A címlapfotó illusztráció. 


A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.