663 milliárd forint kerül a járványügyi alapba

 

A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre. A koronavírus-járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosít a kormány, abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.

Cikkünk frissült. 

Közölte, a kormány a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött, létrehozták a járvány elleni védekezés alapját, és létrejön a gazdaságvédelmet, a gazdaság újraindítását szolgáló alap.


Az eredményes védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében a kormány jelentős átcsoportosításokat hajt végre, és közös teherviselésre kötelez másokat is, így a politikai pártokat, a multinacionális kereskedelmi láncokat, a bankokat és az önkormányzatokat is – mondta.

Gulyás Gergely ismertetése szerint a párttámogatások 1,2 milliárd forintot tesznek ki, a multinacionális láncokat terhelő adó 36 milliárd forintot jelent, a bankoktól 55 milliárd forintot várnak.

Hozzátette: a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított része 34 milliárd forint lesz, az önkormányzatokat arra kérik, hogy ezzel járuljanak hozzá a járvány elleni védekezéshez.

Közölte,

az alapba 663 milliárd forintot tudnak biztosítani így, mivel a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez azonban egy felülről nyitott előirányzat.

Jelezte, az intézkedések április 15-től vagy május 1-jétől hatályosak.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a minisztériumoktól összesen 1345 milliárd forintot.

Közölte, hogy létrejön a járvány elleni védekezés alap és a gazdaságvédelmet, a gazdaság újraindítását szolgáló alap.

A miniszter kifejtette: az újraindítást, a gazdaság védelmét célzó alapnak része a központi intézményektől beszedett megtakarítás, azaz a minisztériumoktól elvont források, ami 922 milliárdot tesz ki. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele is teljes egészében idekerül, ami 423 milliárd forintot jelent.

Az eredményes védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében a kormány jelentős átcsoportosításokat hajt végre, és közös teherviselésre kötelez másokat is, politikai pártokat, multinacionális kereskedelmi láncokat, bankokat és önkormányzatokat is – mondta.

Kitért arra, hogy az elmúlt hónapban azok a gazdaságvédelmi intézkedések, amelyeket a munkahelyek megőrzésére hoztak, eddig mintegy 100 milliárd forintba kerültek.

Biztos a védőnők és egészségügyi szakdolgozók 20 százalékos novemberi béremelése

Jelezte azt is: a védőnők és egészségügyi szakdolgozók 20 százalékos novemberi béremelését biztosítani fogják a pénteken bejelentett, minden egészségügyi dolgozónak járó bruttó 500 ezer forintos – várhatóan nyár eleji, június-júliusi – juttatás mellett. Utóbbi, az egészségügyi dolgozók „heroikus küzdelmének” elismerése a központi költségvetésnek 70 milliárdos terhet jelent – tudatta.

A miniszter közölte továbbá: a kormány vasárnapi ülésén döntést hoz egy olyan gazdaságélénkítő tervről, amely a rendszerváltás óta Magyarország történetének legnagyobb gazdasági akcióterve lesz. Ez egyszerre fogja biztosítani a védekezéshez szükséges forrásokat és a gazdaság újraindításához feltétlenül szükséges „száz- és ezermilliárdokat” – mondta.

Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány alatt eddig körülbelül 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, április elejétől a munkahelyüket elveszítők száma napi 4 ezer körüli – közölte a Miniszterelnökség vezetője.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter (Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu)

A 30 ezres adat ugyanakkor nem azt jelenti, hogy csak ennyien veszítették el az állásukat – hívta fel a figyelmet a miniszter, hozzátéve: a korábbi 70 ezer szabad munkahely száma 40-50 ezer közöttire csökkent.

Gulyás Gergely a legfontosabbnak továbbra is az emberi élet és egészség védelmét nevezte, hangsúlyozva, hogy az egészségügyi védekezésre a költségvetés korlátlanul biztosítja a forrásokat. Arról is tájékoztatott, hogy

a védekezéssel kapcsolatos eszközök beszerzésére eddig mintegy 380 milliárd forintot költöttek.

Gulyás Gergely arra a felvetésre, hogy elrendelik-e a kötelező maszkviselést közterületen, és ha igen, mikor, azt mondta: ezekben az ügyekben az operatív törzs hoz döntést, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak, illetve magyar virológus szakemberek véleményének a figyelembe vételével. Eddig ilyen javaslat nem volt – jelezte a miniszter.

Az elvégzett tesztek száma radikálisan megnőtt

Eddig 85 egészségügyi dolgozók fertőződött meg koronavírussal – közölte egy további kérdésre. A miniszter arról, hogy akár két napot is várni kell, amíg a mentők kimennek egy tesztet elvégezni, azt mondta: az elvégzett tesztek száma radikálisan megnőtt, két hete még jóval tízezer alatt volt, mára el fogja érni a húszezret. Itt is a WHO ajánlásait követik – rögzítette.

Arról, hogy látnak-e reális veszélyt, hogy a koronavírus-törvény miatt újabb hetes cikkelyes eljárás indul Magyarország ellen, illetve hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból, úgy vélekedett: megszokták az elmúlt években, hogy sokak hobbijává vált, Magyarországot szidni, rágalmazni, valótlan állításokkal illetni.

Ezzel együtt tudnak élni – mondta, hozzátéve: azt szokatlan tartják, hogy egy válsághelyzetben, amikor nem csak Magyarország, hanem a kontinens egésze rendkívüli nehézségekkel szembesül, akkor is velünk foglalkoznak.

Továbbra is csak azt tudják kérni, ne ezt tegyék. Ha vannak a viták, készek arra, hogy ezeket lefolytassák a járványügyi védekezés után, addig a magyar kormány semmilyen uniós, vagy néppárt provokációnak nem hajlandó felülni – jelentette ki.

A hitelek törlesztésének felfüggesztését bármikor lehet kérni

További felvetésre közölte: a hitelek törlesztésének felfüggesztését bármikor lehet kérni a december 31-i határidőig. Arra, hogy miért vonták vissza a polgármesterek hatáskörét érintő tervet, azt mondta: azért, mert azt szeretnék, ha a védekezés mögött – amennyire lehetséges – nemzeti egység és politikai összefogás lenne, és szerették volna a politikai vitákat elkerülni.

Hozzátette: tudomásul vette a kormány, hogy az önkormányzati szektor és a polgármesterek nem örültek ennek, sőt a jelenlegi helyzetben támadásként értékelték, így néhány óra alatt módosították a rendelkezést, így

az önkormányzati jogkörök nem fognak változni.

A javaslat többi eleméről szólva elmondta: a vírussal szembeni védekezés sok területet érint, de a kormány ettől még nem mond le arról, hogy a rendes törvényalkotási menetrendben nyújtson be jogszabálymódosításokat.

A kormány a valótlan vádakkal ellentétben nem, hogy nem kívánja bezárni a parlamentet, hanem azt szeretné, ha az Országgyűlés is rendes munkát végezne, ezért azt kérik a képviselőktől, hogy amennyire a jelenlegi körülmények között lehet, végezzék rendesen a munkájukat – indokolt.

Gulyás Gergely a Városligetben várható változásokról azt mondta: az ide tervezett valamennyi épületnek jogerős építési engedélye van, amit a Fővárosi Közgyűlés változtatási tilalma sem tud felülírni. Ahhoz, hogy a zöldfelületeket rendbe tehessék, szükség van a tervezett változtatásokra – mondta.

A babaváró hitelhez szükséges munkáltatói igazolást veszélyhelyzetben is ki kell állítani – mondta kérdésre válaszolva a miniszter azt javasolva, hogy aki ezt nem kapja meg, forduljon a munkaügyi felügyelethez.

Arra a kérdésre, miért csatlakozott a magyar kormány ahhoz a nyilatkozathoz, amelyet több európai kormány a vélelmezett demokráciadeficit miatt fogalmazott meg, Gulyás Gergely közölte, Magyarország azonosulni tud ezzel a nyilatkozattal.

Bár nagyon sokan ezt cinikusnak tartják, de nem arról, hanem teljesen őszinte magatartásról van szó – jelentette ki, hozzátéve, az ország tekintettel volt a jogállami értékekre, amikor a koronavírus-törvényt elfogadta.

Kérdésre válaszolva elmondta,

Orbán Viktor miniszterelnök nem tervez külföldi programot,

ami lett volna, lemondta, az európai tanácsi ülések pedig videókonferencián zajlanak.

A kormányfő ugyanúgy védekezik a fertőzés ellen, mint bárki más

Hozzátette: a miniszterelnök minden energiáját a védekezésre fordítja. Elmondta, a kormányfő ugyanúgy védekezik a fertőzés ellen, mint bárki más, ám nála nagyobb a fertőzés kockázata, mert hivatalánál fogva sok emberrel találkozik. A miniszterelnök jó egészségnek örvend – jegyezte meg.

Orbán Viktor miniszterelnök az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócsoportok munkájáról tájékozódik videókonferencia keretében (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról, hogy húsvétkor lehet-e majd locsolkodni, azt mondta: a jelenlegi szabályok alapján ezt az egy háztartásban élők tudják megtenni. Megerősítette, hogy

szerdán adnak tájékoztatást a kijárási korlátozást érintő szabályokról.

Azt kérte, mindenki továbbra is tartsa be a szabályokat, mert ezzel tudnak a legtöbbet tenni a járvány lassítása érdekében. Az érettségiről Húsvét előtt tájékoztatást adnak – jelezte.

Azt is elmondta, hogy az EU-s forrásokkal kapcsolatos viták rövidre zárása érdekében a kormány nyit egy EU-s alapot, és ha az unióból bármilyen pluszforrás érkezik, akkor azt ebben feltüntetik majd. Az EU eddig egyetlen pluszfillért sem biztosított a járványügyi védekezéssel összefüggésben Magyarországnak, Brüsszel csak elszámolási szabályokat tenne könnyebbé – jegyezte meg.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva a budapesti tömegközlekedés jelenlegi helyzetének mihamarabbi megoldását kérte a fővárostól, mert – mint mondta – emberéletek kerülnek veszélybe, ha olyan tumultuózus jelenetek vannak a tömegközlekedésben, mint amilyeneket a buszokon, villamosokon, főleg reggelente az elmúlt az elmúlt napokban tapasztalni lehetett.

Mindenki tartózkodjon olyan hírek terjesztéséről, ami válsággal kapcsolatosan valótlan információkat jelent

A miniszter az álhírekkel kapcsolatos új szabályozásról szóló kérdésre válaszolva elmondta: a kormány jelenlegi helyzetben is a végsőkig elkötelezett a sajtószabadság biztosítása mellett, így a Btk.-módosításával rögzített új tényállás semmilyen formában nem vonatkozik kormányzati intézkedéseket válsághelyzetben érő súlyos és éles kritikákra.

Arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon olyan hírek terjesztéséről, ami válsággal kapcsolatosan valótlan információkat jelent.

A kormány akciótervének részleteire vonatkozó kérdésre válaszolva a tárcavezető jelezte: a jegybankkal – annak függetlenségét tiszteletben tartva – folyik egyeztetés, így a monetáris tanács következő, keddi ülése után a nemzeti bank fontos bejelentéseket fog tenni. Gulyás Gergely közölte:

az akcióterv egésze a GDP 18-22 százalékát fogja érinteni.

A kijárási tilalom bevezetéséről szóló kérdésre válaszolva kijelentette: ilyen előterjesztés a kormány asztalán nincsen, a jelenlegi intézkedések úgy tűnik elegendőek ahhoz, hogy a járvány terjedését lassítsák. Ugyanakkor – folytatta – nem tudják mennyire lesznek fegyelmezettek az emberek a húsvéti ünnepek alatt, hiszen ha néhány megnő napig kapcsolatok száma, az változást hozhat a járványügyi helyzetben.

A miniszter az adóbevallások beadási határidejének meghosszabbítását nem tartotta szükségesnek, tekintettel arra, hogy az adóhivatal mindenkinek elkészíti az adóbevallását. Mint mondta, a rendkívüli jogrendi akciócsoport foglalkozik a gazdasági szereplők adózási kérdéseivel és a következő két hétben részletszabályokat fogadnak majd el ezekben az ügyekben.

Boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben az EU-ban

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben, ami végtelenül etikátlan és helytelen. Az Európa egészének és az Európai Uniónak is a járvány elleni védekezésre kellene koncentrálnia, nem pedig egyes tagállamokkal foglalkozni – tette hozzá.

Gulyás Gergely arra a kérdésre válaszolt, hogy a miként kezeli a kormány az„ EU felől érkező újabb támadássorozatot”, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elleni „össztüzet” és a 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás ismételt felvetését.

A tárcavezető szerint Orbán Viktor miniszterelnök találóan fogalmazott ebben az ügyben, amikor azt mondta:

„mi a járvány elleni védekezéssel foglalkozunk, Brüsszel pedig velünk”.

Gulyás Gergely úgy vélte: ha vannak vitás kérdések, azokat a válság után kell lefolytatni.

Leszögezte: a magyar koronavírus-törvény minden szempontból megfelel minden jogállamisági kritériumnak. Hozzátette: ezzel kapcsolatosan számtalan hazugság hangzott el az európai sajtóban, amelyet – jegyezte meg – már megszoktak, de ennek mértéke „a korábbiakon is túllő”.

Mint mondta, ha ezek az állítások igazak lennének, akkor a Magyarországgal szembeni vádak is lehetnének megalapozottak. Ugyanakkor – folytatta – olyan képtelenséget is lehet olvasni, hogy a választások elmaradnak Magyarországon, miközben senki nem gondolja, hogy a veszélyhelyzet még két évig fog tartani.

De ha még két évig is tartana, veszélyhelyzetben sem lehet felülírni a választások megtartásáról szóló alkotmányos rendelkezést, kizárólag az időközi választásokra nem kerülhet sor, amiben a politikai oldalak között egyetértés volt – fejtette ki.

Kijelentette:

boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben.”

Megjegyezte: ehhez az elmúlt években hozzászoktak, így emiatt „különösebb baj nem lenne”, de azért tartják „végtelenül etikátlannak és helytelennek”, mert most Európa egészének és az EU-nak is a járvány elleni védekezésre kellene koncentrálnia, nem pedig egy egyes tagállamokkal foglalkozni.