Új fővárosi mentesítő pontról indulnak a mentősök a koronavírus-gyanús esetek kivizsgálására

 

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, hogy akik betegnek érzik magukat, azt gyanítják, elkaphatták a koronavírust, azok ne menjenek el személyesen orvoshoz, hanem telefonáljanak. Ha megalapozottnak tűnik a gyanú, akkor a háziorvos hív mentőt, és a mentősök házhoz mennek mintát venni. Az országos mentőszolgálat is fokozatosan átszervezi a működését, mert egészen másfajta „terhelést” kapnak most – hangzott el az M1 Híradójában.

Egy új fővárosi mentesítő pontról indulnak a mentősök a koronavírus-gyanús esetek kivizsgálására, illetve a koronavírus-fertőzöttek kórházba szállítására. Az épület két évig üresen állt, udvarát és első szintjét rekordsebességgel négy nap alatt újították fel.

A riasztás után kevesebb mint két perc alatt veszik fel a mentősök a védőruházatot és a lábzsákot, a két pár védőkesztyűt, amit többek között azért kell dupla rétegben hordaniuk, hogy az esetleges sérülések esetén is védve maradjanak a fertőzésektől. Az egészségük érdekében még ragasztószalaggal is körbe kell tekerniük, hogy hermetikusan zárják a ruházatuk és a kesztyűjük közötti részt. Az utolsó a műanyag védőszemüveg felvétele.


Mielőtt elindulnak a címre, előtte értesítik az érintettet az érkezés várható időtartamáról, továbbá megkérik, hogy a mintavétel előtt két órával már ne fogyasszon semmilyen táplálékot, mert az torzíthatja a teszt eredményét.

A riasztás alapján két esetet különítenek el a mentősök. A kórházbaszállítást, amikor a teszttel igazoltan koronavírus-beteget kell kórházba szállítani. A másik eset, ha mintavételt kell végezniük.

„A helyszíni mintavétel kétféle módon történhet” – mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1-en.

„Az egyik módszer az úgynevezett vírusizolálás, ahol orr- és garatnyálkahártya-mintát veszünk. Ez nem fájdalmas, egy kis pálcikával nyúlunk a garatba és az orrba, és ott próbáljuk a vírust izolálni. A másik módszer a gyorsteszt, amikor egy ujjbegyszúrással néhány csepp vér mintavétellel az immunválaszt igyekszünk felmérni és kimutatni” – fogalmazott.

Az Országos Mentőszolgálat videófilmje is bemutatja az orr- és garatnyálkahártya mintavételét. Az érkezés után fontos az eszközök szakszerű előkészítése és a viszonylag steril környezet biztosítása, hogy a teszt a lehető legpontosabb legyen. Csak a megfelelő előkészületek és az adatok rögzítése után kezdődhet el a mintavétel, amikor vattapálcát érintenek a garat és az orr nyálkahártyájához. A mintákat a csőben lévő folyadékba mossák, amit hermetikusan lezárnak.

Miután visszaérkeztek a szakemberek a mentesítő pontra, még szigorú előírásokat kell követniük, mielőtt egy másik beteghez indulhatnának.

„A mentőegység autóját ózonos fertőtlenítéssel tisztítják meg, ami akár negyven percet is igénybe vehet” – mondta Őri Kiss Zsolt, az Országos Mentőszolgálat technikusa.

Az új mentesítő ponton akár ötven szakember is dolgozhat egyszerre.

A címlapfotó illusztráció.