A munkavállalókat nem kell elbocsátani

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség januárban még úgy látta, hogy minden idők legjobb éve lesz az idei. A járvány lecsengése után a hazai turisztikai ágazat csak úgy tud talpra állni, ha az idegenforgalomban dolgozó vállalkozások nem mennek tönkre, és a munkahelyek nem szűnnek meg. A kormánytól mentőövet kapott az ágazat, de további gazdasági intézkedésekre van szükség.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A magyar turizmus, vendéglátás hatvan nap alatt a mennyből a pokolba jutott. Az elmúlt években soha nem volt ilyen jó január a turizmus történetében” – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, az MTÜ által indított podcastsorozat első részében. Hozzátette, januárban még azt várták, hogy az idei év lesz a legjobb, de sajnos a koronavírus-járvány ezt megakadályozta.


A magyarországi szállodák 87 százaléka, a panziók 95 százaléka már bezárt, illetve hasonló adatok érkeznek a vendéglátás, utazásszervezés és a rendezvényszervezés területéről is.

Azt mondhatjuk, hogy a magyar turizmus, ami a magyar gazdaság 13 százalékát tette ki, megszűnt létezni” – fogalmazott Guller Zoltán.

A kormány intézkedései levegőhöz juttatják a munkavállalókat

A kormány ezért rendkívüli gazdaságvédelmi intézkedések sorát jelentette be. Guller Zoltán jelentősnek tartja a hitel- és kamatfizetési moratóriumot, amely mind a turizmusban dolgozó magánszemélyeknek, mind a vállalkozásoknak óriási segítséget jelent. Hozzátette, a kormány számításai szerint ennek az intézkedésnek köszönhetően összességében

3500 milliárd forint marad az embereknél és a cégeknél

ebben az évben.

Fontos intézkedés volt a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, utazásszervezés, hajózás és rendezvényszervezés számára az adó- és járulékcsökkentés, esetenként a kötelezettségek elengedése. Az MTÜ szerint a kormány az intézkedéssel összességében

30 százalékkal járul hozzá az ágazatban dolgozók bérköltségéhez.

Az is komoly segítség, hogy a kormány megtiltotta a bérleti szerződések felmondását a válság ideje alatt.

Ezek az azonnali intézkedések Guller Zoltán szerint alkalmasak arra, hogy levegőhöz juttassák a vállalkozókat és a munkavállalókat. Ezenkívül szükség lesz egy gazdasági intézkedéscsomagra is, amelynek a turizmus mindenképpen része kell legyen.

Nem kell elbocsátani az alkalmazottakat

Az első ijedtségben sok munkaadó megvált alkalmazottjaitól. Azonban Guller Zoltán meglátása szerint a munkavállaló nem tárgyiasítható, nem költségvetési sor, nem egy tétel, amit rendezni kell, és ha nincs bevétele a munkaadónak, akkor gyorsan megszüntetni a problémát a munkáltatók elbocsátásával.

A munkavállalók is emberek családdal, gyerekekkel, különböző problémákkal,

ezért a legfontosabbnak a munkahelyek megtartását tartom” – fogalmazott.

Ha munka van, minden van” – mondta Orbán Viktor, és Guller Zoltán ehhez hozzáteszi: a munkáltatónak felelősen kell gondolkodnia a munkavállalóival kapcsolatosan, és tudatos, kreatív megoldásokat találni ennek az átmeneti helyzetnek az áthidalására.

A kreatív megoldásokra számos jó példa született már a vendéglátóiparban, például a Pasztell étterem tulajdonosa, Hegyi Attila, a Szent István-bazilikánál elhelyezkedő étteremből háromszáz-négyszáz címre szállít már ki ételt. Emellett a Bocuse d’Or Akadémia séfjei naponta százhúsz adag ételt főznek az orvosoknak.

Szimpatikus kezdeményezés az Etesd a dokit! elnevezésű kampány is, illetve Etyeken Rókusfalvy Pál ötlete, aki rendezvényszervező cégének marketingeseit a szőlőbe irányította át dolgozni.

Alkalmazkodni kell az új helyzethez” – hangsúlyozta Guller Zoltán, és kiemelte, hogy ez a túlélés egyetlen módja, még ha kevesebb profittal és más gazdasági számítások mentén is.

„Ezek a megoldások mind azt mutatják, hogy nem kell elküldeni a munkaerőt, csak kreatívnak kell lenni, és átszervezni az alkalmazottakat. A tanulság pedig, hogy a munkavállalók partnerek ebben, hiszen ők is tudják, hogy ha munka van, akkor minden van” – jegyezte meg.

A házhoz szállítással a gazdaságot támogatjuk

Felhívta a figyelmet, hogy az MTÜ is indított egy kezdeményezést „Jót ettem, jót tettem” szlogennel. Ebben az ügynökség arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy most már lehetőség van

olyan étteremtől is házhoz szállítást kérni, amelynek szolgáltatásai között ez a lehetőség nem szerepelt.

Hozzátette, jelen helyzetben a magasabb kategóriás éttermek is olcsóbban kínálják ételeiket. Ha pedig éttermekből rendelünk, akkor a vállalkozásokat és ezáltal a gazdaságot támogatjuk.

A kezdeményezésről Magyar Turisztikai Ügynökség megújult weboldalán is lehet olvasni. Az oldal átalakításával a cél egy hatékony kommunikációs platform kialakítása volt, amely lehetőséget nyújt a koronavírus-járvány okozta iparági változásokkal kapcsolatos információk, a kormány hivatalos turisztikai álláspontjának, számok, adatok, elemzések és a tervek megosztására. Ez azért fontos, mivel a vállalkozások a saját jövőjükről gondolkodva hivatalos és hiteles, autentikus forrásból tudjanak tájékozódni – hangsúlyozza Guller Zoltán.

Válságkezelési akcióterven dolgoznak

Szintén friss információ, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség a Magyar Turisztikai Szövetséggel és egy nemzetközi tanácsadó céggel közösen válságkezelési akcióterven dolgozik, amelynek segítségével a leggyorsabban talpra lehet majd állítani az ágazatot.

A Boston Consulting Group már leadta akciótervének első változatát, amely azonnali és hosszabb távú intézkedéseket egyaránt tartalmaz” – mondta Guller Zoltán. Hozzátette, még egyetlen dolgot kell rendezni, azt, hogy az utazásszervezők voucherekben tudják visszatéríteni az elmaradó utazások összegeit. Ezt a megoldást már több európai országban is bevezették már.

Négy részben kell majd helyreállítani a turizmust

A turisztikai ágazat helyreállítását négy részben lehet majd megvalósítani: a belföldi turizmus vidékre, belföldi turizmus Budapestre, külföldi turizmus vidékre és külföldi turizmus Budapestre. Az intézkedések nagy része a négy terület mentén fog megfogalmazódni” – mondta Guller Zoltán.

Azt is elmondta, hogy a járvány megszűnésével, amikor a turizmus újra beindul, akkor Magyarország egy vonalra fog kerülni Ausztriával, Csehországgal és a környező országokkal. Ez óriási lehetőség, de egyben óriási felelősség is lesz. Ebben az időszakban fontos lesz, hogy az újraindítási versenyt Magyarország megnyerje, de ehhez arra van szükség, hogy a turizmus minden egyes eleme közösen reagáljon az újraindításra.

A címlapfotó illusztráció.