Pozitív lett Kapás Boglárka koronavírustesztje

 

Megfertőződött az új típusú koronavírussal Kapás Boglárka világbajnok úszó.

Az olimpiai bronzérmes sportoló kedden a Facebook oldalán jelentette be, hogy „a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szükség, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett”.

Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek” – mondta a 26 éves versenyző, aki egyúttal felhívta a figyelmet a védekezés és az otthon maradás fontosságára.


Később az M1-en elárulta, hétfőn tudta meg az eredményt, akkor el is sírta magát. Hozzátette, úgy tudja, másoknak is pozitív lett a második tesztje. Megjegyezte, mostanra megnyugodott, a pozitív teszt pedig legfeljebb annyi változást hoz számára, hogy ő most már élelemért sem hagyhatja el a lakhelyét.

Nem sokkal később Kozma Dominik az M1-en szintén megerősítette, hogy neki is pozitív lett a második tesztje.

Vegyes érzésekkel fogadtam. Nem mondom, hogy nem vagyok tőle betojva. Féltem a feleségemet” – mondta a BVSC világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, aki hozzátette, neki sincs semmi baja, egyetlen tünetet sem produkál.

Kapás a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón diadalmaskodott. Kozma a 2017-es hazai rendezésű vb-n a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként lett harmadik, míg kontinensviadalról négy bronzérme van, köztük egy egyéniben.

Kapás Boglárka a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón diadalmaskodott.

A címlapfotó illusztráció.