Európai Örökség címet adományozott Szentendrének az Európai Bizottság, amely idén az európai kulturális és történelmi örökség tíz jelentős helyszínének, elemének ítélte oda az elismerést.
A bizottság keddi közleménye szerint Marija Gabriel innovációért, kultúráért, oktatásért és kutatásért, valamint ifjúságért felelős biztos azt mondta: a kiválasztott örökségi elemek mindegyike nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek Európa kulturális örökségéhez és erősítsék az Európai Unióhoz való tartozás érzését.
Fejlődésében a kulturális örökség nagy szerepet játszott
Az Európai Bizottság méltatása szerint Szentendre jellegét a határokon átnyúló politikai és kulturális kapcsolatok hatásai alakították. Fejlődésében a kulturális örökség nagy szerepet játszott és lehetővé tette számára, hogy hídként működjön kelet és nyugat kulturális területei, a Balkán és a Kárpát-medence, valamint a katolikus és ortodox kereszténység között.
A többnemzetiségű város a vallási tolerancia helyszíne, amelyre a kreativitás szelleme, a Duna menti kapcsolatok, valamint a magyar, a szerb lakosság és más kultúrák pezsgő, békés együttélése hatott. Egyedülálló építészetét a keleti és a nyugati kultúrák keveredése, valamint a művészi szabadság határozta meg, amelyeknek élő öröksége ma is megtapasztalható.
A díjazott tíz európai helyszín között van Szentendre mellett az ókori Róma kikötővárosa, Ostia Antica régészeti területe; a Portugáliához tartozó Azori-szigetek víz alatti öröksége; a Belgium és Hollandia határán található, 19. századi alapítású Colonies of Benevolence elnevezésű mezőgazdasági telepek; a csehországi Kynzvart-kastély és a lengyelországi Lambinowice háborús emlékhelyei, köztük az egykori hadifogolytáborok területei és a hadifoglyok emlékének szentelt múzeum.
Az Európai Örökség címmel idén egy irodalmi művet is elismertek
Az Európai Örökség címet viselheti az 1930-as évek elején Németországban, Lengyelországban, Ausztriában és Csehországban épült úgynevezett Werkbund kísérleti telepek mellett a második világháború zsidó áldozatainak a franciaországi Chambon-sur-Lignonban található emlékhelye, valamint a lettországi Rigában található Három testvér: a 15. és 17. század között épített, három házból álló komplexum.
Az Európai Örökség címmel idén egy irodalmi művet is elismertek, a népek európai tavaszát hirdető Zdravljica című szlovén költeményt, a legnagyobb szlovén költő, France Preseren művét, amelynek egyik versszaka lett a szlovén himnusz.
A tíz idei díjazottat az uniós tagországok által jelölt 19-ből választotta ki egy független szakértőkből álló testület. A kedden kihirdetett tíz díjazottal az Európai Örökség címet viselő helyszínek száma 48-ra emelkedett.
Magyarországról korábban a Páneurópai Piknik Emlékpark, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Dohány utcai zsinagóga nyerte el a címet.
A címlapfotó illusztráció.