×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Operatív törzs: Az országban mind a hét koronavírus-teszt-laboratórium éjjel-nappal működik

 

Cikkünk frissült.

Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy

a kórházparancsnokok vasárnap kapják kézhez megbízólevelüket,

és ezután kezdhetik meg működésüket. Elsődleges feladatuk a készletgazdálkodási szabályok, valamint az információ áramlás biztosítása lesz, valamint az objektumok védelme. Munkájukkal tehermentesítik a statisztikai adatszolgáltatásban az egészségügyi dolgozókat. Orvosszakmai kérdésekben nem tehetnek javaslatot, nem hozhatnak döntést – fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy kijárási korlátozás bizonyos mozgási lehetőséget biztosít, de nem jelenti azt, hogy mindenki szabadon gyülekezhet, használhatja a közösségi területeket.

A szigorú szabályok arra teremtenek lehetőséget, hogy mindenki megoldja a saját és családja ellátását, ne a négy fal közt kelljen tölteni az időt, ugyanakkor a cél továbbra is az, hogy a szociális távolság megtartásával csökkentsék a vírus terjedésének sebességét és ezzel segítsék az eredményes védekezést – mondta.

A határokon továbbra is nyugodt a helyzet, mind a teher, mind a személyforgalomban és a munkába járást sem korlátozzák.

Hozzátette: ugyancsak pozitív a tapasztalatuk, hogy az üzletek üzemeltetői és dolgozói is körültekintően jártak el, például nem engedték be 9 és 12 óra között a fiatalabb vásárlókat.

Arra a kérdésre, hogy kedvelt kirándulóhelyeken a helyiek panaszkodnak a nagy számú turistára, azt mondta: a helyi önkormányzatok csak szűk körben hozhatnak korlátozásokat, de több példát látnak arra, hogy intézkedés helyett ajánlásokat fogalmaznak meg az önkormányzatok.

Vannak olyan önkormányzatok, amelyek játszótereket zártak be, de olyan is, amelyik azt javasolja, hogy közkedvelt kirándulóhelyeket most inkább ne látogassák az emberek.

Kérdésre válaszolva a múlt héten érkezett védőfelszerelésekről azt mondta: ezeknek a szállítmányoknak a raktározása és számbavétele zajlik jelenleg, az eddig kiszállított mennyiség a már meglévő raktárkészletből történt.

Folyamatosan törekednek arra, hogy minden kórház legalább egyheti tartalék készlettel rendelkezzen

– mondta.


Müller Cecília országos tiszti főorvos közölte, hogy újabb 65 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 408-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két idős, alapbetegségekkel küzdő beteg. Ezzel 13-ra emelkedett a vírusban elhunytak száma. Átlagéletkorul 69 év.

Jelenleg 14 beteget ápolnak intenzív osztályon

Müller Cecília azt mondta, hogy egyre több laboratóriumi vizsgálatot végeznek, hiszen még mindig zajlik a kontaktuskutatás. Eddig 12 148 mintavétel történt. Éjjel-nappal dolgoznak 7 laboratóriumban, a vizsgálatok folyamatosak, nincsen elmaradás – közölte.

Kiemelte, hogy várhatóan egyre több embert fertőz meg Magyarországon az új koronavírus, sok új esetet fognak diagnosztizálni.

Úgy vélekedett, hogy néhány napon, héten belül a tömeges szakaszba léphet a fertőzés terjedése, ezért egyre komolyabban kell vennie a lakosságnak az előírásokat

érdésekre válaszolva elmondta: a magyar hatóságok az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelzése alapján már január 25-én megtették az első járványügyi intézkedéseket, még azelőtt, hogy az Európai Unió járványügyi központja Európára is veszélyesnek nyilvánította volna a vírus terjedését. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarország időben megkezdte a védekezést.

A koronavírus tünetei a láz, száraz köhögés és fáradság, izomfájdalom, hidegrázás.

A betegség ritkán jár váladékképződéssel járó köhögés – mondta.

Az országos tiszti főorvos kiemelte, hogy az eddigi ismeretek alapján a fertőzöttek jelentős részénél, több mint 80 százalékánál enyhe tünetekkel zajlik le a betegség, de fontos, hogy ők is kötelezően maradjanak otthon, családtagjuktól elkülönülve. Az elmúlt napok kormányzati intézkedéseit értékelve elmondta, hogy azok szigorításokat tartalmaznak és azt javasolta, hogy mindenki tartsa be ezeket a rendelkezéséket, és maradjanak otthon és csak szükség esetén menjenek nyilvános helyekre.

Bírják kapacitással a kórházak

Kiemelte, hogy

rendelkezésre állnak a kapacitások így az ágyak, az orvosok és a gyógyszerek is.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak pozitív leletet produkáló egészségügyi dolgozók, ők és családtagjaik is karanténban vannak. Elkészült egy eljárásrend, amelyen keresztül besorolják az egészségügyben dolgozókat, hogy mennyire kitetettek a kockázatoknak.

A kockázatbecsléseket a foglalkoztató intézmények végzik. A tesztek egyik részét a laboratóriumokban végzik, ahol a vírus örökítőanyagát tudják kimutatni, míg más tesztelési módszerekkel utólag kimutatható, ha valaki korábban már megfertőződött. Mindkét tesztelési eljárásnak megvan a maga szerepe  – hangsúlyozta a tiszti fő orvos.

Szerinte a magyarországi halálozási arány, a többi érintett országhoz képest a lakosságszámhoz arányítva nem kiugróan magas. Az összehasonlítgatásnak annál is inkább nincs értelme, mert minden ország másképp kezeli a helyzetet – tette hozzá.

Az elhunytak alapbetegsége egyébként megfelel a magyar mortalitási adatoknak. Vagyis, mintegy 50 százalékuk szív és érrendszeri, egynegyedük pedig daganatos megbetegedésben szenvedett. Az átlagéletkoruk 69 év – mondta.

Hozzátette, hogy nincs értelme ezeket az adatokat vizsgálni, mert országonként más és más a tesztelés módszere és azok időbeni kifutása.

„Magyarországon időben történtek a védekezési lépések, és bízunk benne, hogy a járvány görbe lapos marad és nem terheli az egészségügyi rendszert” – emelte ki.

A nagymágocsi idősek otthona minden lakóját tesztelték

Koronavírussal fertőzött a nagymágocsi idősek otthona egyik lakója – erősítette meg a sajtóinformációkat Müller Cecília. Az otthonban 268-an laknak, a hatóságok megkezdték az ilyenkor szokásos járványügyi intézkedéseket.

A lakók közül heten pozitív tesztet produkáltak

de az intézményi dolgozók közül senki nem fertőződött.

A címlapfotó illusztráció.