TÖOSZ: Csökkenteni kell a légszennyezést

 

A légszennyezés csökkentését szolgáló intézkedések bevezetésére kéri az önkormányzatokat a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként.

Gyergyák Ferenc, a szövetség főtitkára több mint 1600 TÖOSZ-tag település vezetőinek küldött levelet erről a Betegszervezetek Országos Szövetsége (BEMOSZ), az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) és a Levegő Munkacsoport kezdeményezésére.

A három szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a főtitkár figyelmeztetése szerint a légszennyezés által legyengített szervezet kevésbé ellenálló a fertőzéssel szemben, a megbetegedések súlyosbodhatnak, a halálesetek növekedhetnek.

Mint írták, sok évtizedes tapasztalat, hogy magas légszennyezettségű napokon ugrásszerűen megemelkednek a megbetegedések, és ezen belül a kórházi ellátásra szorulók száma. Továbbá a légszennyező részecskék felületén a vírusok megtapadhatnak, ott még órákig fertőzők maradhatnak.

Massay-Kosubek Zoltán, az EPHA képviseletében a kommünikéban szintén rámutatott, hogy a szennyezett levegő jelentősen súlyosbíthatja a koronavírus-járvány következményeit. A rossz levegő és a koronavírus elsődlegesen ugyanazokat a szerveket támadja meg: a szívet és a keringési rendszert, valamint a légzőszerveket. Ha ilyen kettős hatás lép fel, az immunrendszer nagyobb eséllyel vall kudarcot.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke azt közölte, bíznak abban, hogy minden önkormányzat haladéktalanul megtiltja a kerti hulladék égetését és érdemi intézkedéseket hoz az illegális és az egészségre rendkívül ártalmas lakossági hulladékégetés megszüntetésére.

A címlapfotó illusztráció.