Polgárőrök segítik az időseket a koronavírus-járvány idején

 

A koronavírus-járvány az idősekre a legveszélyesebb, ezért is fontos védelmük. Az időseket a polgárőrök is segítik a járványhelyzetben. Élelmiszereket, gyógyszereket vesznek és az ügyintézésben is segítenek. Emellett a nap huszonnégy órájában kint vannak az utcákon, figyelnek a gyerekekre az iskolabezárások miatt.

Telefonon, interneten vagy más kommunikációs csatornán is el lehet juttatni a polgárőrökhöz a kéréseket bevásárlásra, gyógyszerkiváltásra, ügyintézésre” – mondta Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnöke.

Sok gyógyszertár partner abban, hogy az előre leadott lista alapján már az összekészített gyógyszercsomagot adja át a járőröknek. Több vállalkozás is felajánlotta a segítségét, például előre lesütik az adott mennyiségű pékárut vagy összekészítik az élelmiszercsomagokat.

A polgárőrök országszerte folyamatosan kint vannak az utcákon. Kiemelt figyelmet fordítanak az utcákon a fiatalokra, és ha öt főnél nagyobb csoportosulást látnak, megkérik őket, hogy széledjenek szét.

Zalaegerszeg önkormányzata a múlt héten indította útjára a Segít a város elnevezésű programját, amelyben a hetven év feletti, egyedülálló időseknek segítenek. A résztvevőknek vállalniuk kell az otthonmaradást, cserébe a város elintézi helyettük a bevásárlást és az egyéb elintéznivalókat.

Az önkéntesek munkáját mindenhol helyi vállalkozók és szervezetek is segítik.