Országos tiszti főorvos: Új szakaszába ért a járvány

 

Új szakaszába ért a koronavírus-járvány Magyarországon – jelentette ki az országos tiszti főorvos hétfőn Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.


Müller Cecília hozzátette: az első szakaszban „külön” megbetegedések fordultak elő, egyedi esetek voltak, illetve kis közösségben fordult elő a fertőzés. A járvány következő szakaszában, várhatóan a következő napokban már csoportos fertőzések fordulhatnak elő.

Kiemelte:

egy láthatatlan ellenséggel szemben Magyarország összes lakosának nagy erőfeszítést kell tennie.

Az országos tiszti főorvos azt kérte: aki teheti maradjon otthon. Minimalizálni kell a személyes kapcsolatokat. Minden személyes érintkezés veszélyforrást jelenthet – közölte Müller Cecília, hangsúlyozva, egyikünk élete sem lesz olyan, mint ezt megelőzően. A vírus terjedésének meggátlásában mindenkinek megvan a maga szerepe, új magatartásformákat kell megszoknunk – mondta.

További hét laboratórium is fog mintákat vizsgálni

Elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumán kívül további hét laboratórium is fog mintákat vizsgálni, és a betegellátás helyszínei is változni fognak. Ha a betegek száma nő, a vidéki infektológiai osztályok is ellátnak betegeket.

Müller Cecília kijelentette, jelenleg karanténelhelyezésre bőségesen van hely, de már bevezették a hatósági házi karantént is. A vérkészletekről elmondta, a járványra tekintettel a halasztható, nem sürgős műtéteket elhalasztották, így a vérkészletek szükségélete is változni fog.

A leadott vér új koronavírusra történő vizsgálatát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem támogatja. Elmondta azt is, hogy minden tüdőgyulladásban szenvedő beteget letesztelnek, hogy képet kapjanak a fertőzés, gyulladás eredetéről.

Az országos tisztifőorvos közölte, abban az esetben készítenek laborvizsgálatot, ha igazolt, pozitív fertőzöttel érintkezett valaki szoros kontaktussal. Több egészségügyi dolgozó van karanténban, mert szoros kontaktusnak minősültek a járványügyi vizsgálat során, azonban az első laboratóriumi vizsgálatuk negatív lett – emelte ki.

Közölte azt is, hogy elmúlt napokban megszülettek azok az intézkedések, amelyek lehetővé teszik az egészségügyi munkaerő átcsoportosítását. Mint fogalmazott, a 65 év feletti háziorvosokat most „próbálják kicsit távol tartani a szolgálattól”, de tudásukra, tanácsaikra szükség van, telefonos segítséggel segíthetik az ellátómunkát.

A marokkói média szombati közlése szerint pozitív lett a koronavírustesztje Abdelkader Amara marokkói közlekedési miniszternek, aki a múlt héten Magyarországon járt, és mások mellett találkozott Pintér Sándorral is.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap közölte az MTI-vel, hogy Pintér Sándornak nincsenek tünetei, de nála is elkezdődtek a koronavírussal kapcsolatos járványügyi vizsgálatok.

Negatív lett Pintér Sándor belügyminiszter és további több mint negyven kontaktszemély első koronavírustesztje

– közölte kérdésre válaszolva Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

120 ezer darab védőmasz érkezhet Magyarországra a héten

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője kérdés kapcsán közölte, ha minden a tervek szerint zajlik, a 120 ezer darab védőmaszkot tartalmazó szállítmány a héten megérkezhet Hamburgból Magyarországra.

Lakatos Tibor, azt mondta, az új korlátozások betartását a rendőrség ellenőrzi majd. A koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések megszegése szabálysértésnek fog minősülni,

a bírság 500 ezer forint lesz

– közölte.

A jogszabályok előkészítése még folyamatban van. Közlése szerint a koronavírus elérte a térséget. A környező országokat nézve azt látni, hogy Csehországban 293, Lengyelországban 125, Szlovákiában 61 megbetegedést regisztráltak. Ezért is volt szükség az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn bejelentett intézkedésekre – hangsúlyozta.

Lakatos Tibor arról is beszélt, hogy egyelőre nagyvonalakban tudja ismertetni a még meg nem jelent jogszabályban rögzítendő intézkedéseket.

Az üzletek bezárásáról szólva azt mondta: a vendéglátó üzletekben 15 óra után reggel 6 óráig az ott foglalkoztatottak kivételével nem szabad tartózkodni. Meg fogják tiltani, hogy valaki zenés-táncos rendezvény helyszínén legyen, ilyen rendezvényeket nem lehet majd tartani. A tiltás a vallási közösségek szertartásaira, a polgári házasságkötésre és a temetésre nem vonatkozik.

A kormány elrendeli a sportrendezvények nézők nélküli megtartását is – mondta, hozzátéve: több sportági szövetség is döntött már hasonlóan. Tilos lesz előadóművészeti rendezvényeket látogatni: mozikat, színházakat, a múzeumokat, a könyvtárakat, a közgyűjteményeket és a közművelődési intézmények, továbbá közösségi színtereket.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A boltokról szólva elmondta: 15 óra után csak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, az illatszereket, drogériai termékeket, háztartási tisztítószereket és vegyiárut, valamint higiéniai papírtermékeket árusító üzletek, az üzemanyagtöltő állomások és a dohányboltok lehetnek nyitva. Ez a korlátozás a szolgáltató tevékenységet nem érinti.

Ismertette azt is:

a rendelettervezet szerint lehetőség nyílik az okmányok postai úton való kézbesítésére.

A kormány elrendeli az emberi erőforrások minisztere számára, hogy mérje fel és vegye nyilvántartásba az egészségügyi szakképzésben részesült és nappali tagozatos képzésben résztvevők adatait, hogy szükség esetén az ilyen képzésben résztvevők az egészségügyi válsághelyzet kezelésébe bevonhatóak legyenek.

Felhatalmazást ad a kormány arra is, hogy a rendőrség a járványügyi hatósági feladatainak végrehajtása érdekében kezelje azokat az egészségügyi adatokat, amelyek feladatának ellátásához szükségesek.

A kormány rendelkezni fog az időskorúak ellátásáról is. A rendőrség ellenőrzési tevékenységéről szólva elmondta, már 40 olyan embert ellenőriztek, aki nem tartotta be a hatósági házi karantén szabályait.

Külföldiek nem léphetnek be Magyarországra

Rögzítette: külföldiek nem léphetnek be Magyarországra sem légi, sem vasúti, sem vízi, sem szárazföldi úton. Hozzátette: családokat nem fognak szétszakítani, magyar állampolgár nem magyar állampolgárságú szülei, házastársa, amennyiben tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, beléphetnek az ország területére.

A kormányzati oldal, a koronavirus.gov.hu portál hétfői ideiglenes leállásával összefüggésben azt mondta: olyan terhelésnek volt kitéve az oldal, hogy egy ideig nem volt elérhető.

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vizsgálja, hogy történt-e olyan szándékos cselekmény, amely az oldal működésének gátlását célozta, s ha ilyet megállapítanak, annak büntetőjogi következményei lesznek.

Leszögezte: a megelőzés-védekezés új szakaszába lépett, ezért arra kér mindenkit, hogy önkéntesen tartsa be a vírus terjedésének lassítását célzó intézkedéseket.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy miért Kiskunhalason építik fel a konténerkórházat, Lakatos Tibor azt mondta: „viszonylag közel van” a fővároshoz, ahol jelenleg a legtöbb megbetegedést észlelték, és a megfelelő infrastrukturális háttér rendelkezésre áll.

A címlapfotó illusztráció.