A főváros igyekszik saját forrásaiból maszkokat, védőruhát beszerezni

 

A főváros erőfeszítéseket tesz, hogy saját forrásaiból tudjon maszkokat, védőruhát beszerezni, ugyanakkor kezdeményezi, hogy a kormányzati beszerzésből is mielőbb jusson a budapesti egészségügyi dolgozóknak és munkavállalóknak – közölte a Főpolgármesteri Hivatal a koronavírus-járvánnyal összefüggő döntések előkészítésére hivatott fővárosi operatív törzs hétfői ülése után az MTI-vel.

A közlemény szerint a főváros vezetése a nap folyamán egészségügyi és járványügyi szakemberekkel konzultált, folyamatos kapcsolatban van a kerületi polgármesterekkel és a budapesti cégek vezetésével is. Az operatív törzs is arra kéri a budapestieket, hogy aki teheti, maradjon otthon, vagy válasszon alternatív közlekedési módokat.

Ezt segíti elő, hogy hétfőtől a Bubi közösségi kerékpár-szolgáltatás árát a „technológiailag lehetséges legkisebb mértékre”, havi 100 forintra csökkentették. Kitértek arra: a BKK és a BKV vezérigazgatója naponta tesz jelentést az aktuális utasszám- és forgalmi adatok változásáról. Hétfő délig az adatok az iskolai szünetekben szokásos forgalomhoz képest is 20-40 százalékos csökkenést mutattak.

A budapesti városvezetés feladatának tekinti, hogy a város stabil működését úgy biztosítsa, hogy közben a lehető legnagyobb mértékben csökkentse a járvány terjedéséhez hozzájáruló városi érintkezések számát, és kiemelten védje azokat a munkavállalókat, akik fokozottan kitettek a járványveszélynek – írták.

E két szempont figyelembevételével döntött úgy az operatív törzs, hogy a BKV összes járata csütörtökön üzemkezdéstől a nyári menetrendre áll át. Hozzátették: a járművezetők védelme érdekében hétfőtől a buszokon és trolikon az első ajtón nem lehet felszállni.

Kitértek arra is: a fővárosi ügyfélközpontok csökkentett kapacitással működnek, több közszolgáltató ügyfélszolgálata bezár. „Kérjük a budapestieket, hogy halaszthatatlan ügyben, ha tehetik, telefonon vagy e-mailben keressék az ügyfélszolgálatokat” – írták.

A tájékoztatás szerint az elindult lomtalanítások lezajlanak, de a napokban, hetekben esedékes lomtalanításokat elhalasztja a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. a kerületi polgármesterekkel egyeztetve.

A közlemény szerint a budapesti operatív törzs támogatja a Magyar Orvosi Kamara által megfogalmazott javaslatok végrehajtását kormányzati hatáskörben.

Kezdeményezik a kormánynál, hogy a járóbeteg-szakellátás finanszírozását a jelenlegi teljesítményalapú finanszírozás helyett bázisfinanszírozásra állítsák át, és szükségesnek látják a kerületi szakellátás átszervezését, miután a kormány megtiltotta a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók részvételét a közvetlen betegellátásban.

Hozzátették: erről intenzív konzultációt kezdtek a kerületi polgármesterekkel és intézményvezetőkkel, amelybe a szakértők mellett bevonták a Magyar Orvosi Kamara budapesti elnökét is.