Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon

 

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt két olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

Cikkünk frissült. 

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok. Egyelőre tünetmentesek, de a Szent László Kórházba szállították őket – mondta. Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap, délben ülésezik az operatív törzs, és utána tájékoztatják a sajtót – mondta a kormányfő.

Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel, a megfelelő létszámú orvos és ápoló, eszközök és jogszabályok rendelkezésre állnak, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok.

A helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok érvényben vannak, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik a munkájukat.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa szerdán kora este rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindkét elkülönített fertőzött jó állapotban van, enyhe tüneteik vannak és nem lázasak, fizikálisan teljesen jól vannak – ismertette.

A főorvos hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó személyeket, egyikük feleségét, illetve a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.

Szlávik János tájékoztatása szerint jelenleg folyamatban van annak vizsgálta, hogy a fertőzöttek miként kapták meg a betegséget és merre jártak Magyarországon. Ők kórházban maradnak teljes izolációban, egészen a teljes gyógyulásukig, azt pedig különböző orvosi kritériumok alapján állapítják majd meg – mondta.

Újságírói kérdésre beszámolt arról, hogy mindkét fertőzött a közelmúltban Iránban járt, ahol az iráni újévet ünnepelték a családjukkal. Egyikük saját maga jelentkezett tesztelésre, a másik érintetten pedig a jelentkező enyhe tünetek miatt végezték el a vírustesztet.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hangsúlyozta, hogy az operatív törzs tovább folytatja a lakosság tájékoztatását Facebook-oldalukon, felkészültek a telefonos zöldszámon érkező hívások fogadására, illetve az elektronikus levélben érkező kérdések megválaszolására is.

A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának közösségi oldalán megjelent az intézmény rektorának, Merkely Bélának a tájékoztatója a fertőzött hallgatók egyikével kapcsolatban.