Taxisszövetség: A taxisok nem drogdílerek

 

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) visszautasítja a VII. kerületi polgármester azon kijelentését, amely szerint a taxisofőrök szállítják a kábítószert – mondta az OTSZ elnöke az M1 keddi műsorában.

Cikkünk frissült.

Metál Zoltán Niedermüller Péternek arra a sajtónyilatkozatára reagált, amelyben a polgármester azt mondta, hogy a Belső-Erzsébetvárosból kitiltaná a taxisokat mert „ők is viszik a drogokat egyik helyről a másikra”.


Az elnök szerint ezzel a politikus a teljes taxisközösséget lebűnözőzte, és ha nem kér bocsánatot, megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Azt mondta: országszerte több mint tízezer taxis dolgozik és még egyiküknek sem vonták vissza drogterjesztés miatt az engedélyét. Átgondolatlan az a javaslat, amely szerint a polgármester kitiltaná a taxikat a bulinegyedből, mert ez az intézkedés sem az ott lakók, sem a turizmus érdekeit nem szolgálná – tette hozzá.

A fővárosnak nem bűnözőnek, hanem partnernek kellene tekintenie a taxisokat a környezet védelme érdekében, amelyért az elmúlt években, modern, környezetkímélő autók üzembe állításával sokat tettek a taxisok – mondta Metál Zoltán.

Niedermüller: Félreértették a mondanivalómat

Niedermüller Péter kedd délután a közösségi oldalon ugyan elnézést kért a taxisoktól, de ezúttal is azt állította: félreértették mondanivalóját.

Azt a véleményét azonban fenntartotta, hogy szerinte vannak olyan taxisok, akik részt vesznek a drogterjesztésben.

A címlapfotó illusztráció.