Szeptembertől már az új tantervek szerint tanítanak az iskolákban

 

Az emberi erőforrások minisztere szerint „szeptemberre minden elkészül”, és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban. Kásler Miklós erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt kedd reggel.


A tárcavezető azt mondta: a „tankönyvek készen lesznek, a tankönyvek kiadása és forgalmazása biztosítható“, és „semmilyen körülményt” nem lát, „ami akadályozná a következő tanévben a Nat és a ket-ek bevezetését”.


Hangsúlyozta: a tantervek rendkívül hosszú megbeszéléssorozat után, konszenzus alapján jöttek létre, figyelembe véve az első változatra érkezett körülbelül ezer észrevételt.

Ennek eredményeként olyan alap- és kerettantervek jöttek létre, amelyek minden magyar gyermek számára ugyanazt az alapvető ismeretanyagot közvetítik, függetlenül a gyerekek szociális és földrajzi helyzetétől. Az új tanterv „értékorientált, korszerű módszerekre és eszközökre támaszkodik, gyermekközpontú, emellett hazafias szemléletű” – hangoztatta a miniszter.

Megjegyezte: „soha nem tudjuk elérni, hogy mindenki elégedett legyen, de ez a tanterv a jelenlegi adottságok alapján készült, és lényeges továbblépést jelent az előző tantervhez képest”.

Kitért arra: Magyarországon mintegy háromezer középiskola van, és összesen hét iskolából tiltakoztak a Nat bevezetése ellen, illetve néhány egyetemi oktató csatlakozott hozzájuk. A tiltakozók aránya tehát „csekély”, egy százalék alatti.

Hozzátette: a tantervek 19 tantárgyról szólnak, mégis szinte kizárólag a magyar irodalom, illetve esetenként a történelem kerül a viták és a támadások középpontjába.

A miniszter szerint azonban ezek „nem érdemi észrevételek”, hanem „politikai megfontolások”.

Meglátása szerint ez „nem szerencsés dolog, különösen nem, ha ebbe bevonják a középiskolásokat is”.

Kásler Miklós az M1 műsorában szólt arról is, hogy az irodalom, történelem és ének-zene tantárgyak tantervében igyekeztek olyan tartalmakat meghatározni, amelyek az „emberi értékek erősítését és átadását” szolgálják. A természettudományos tárgyak kerettanterveiből pedig igyekeztek elhagyni azokat a nem gyakorlati ismereteket, amelyek nehézséget okoztak a diákoknak.

A miniszter mindkét műsorban beszélt a pedagógusok hétfőn bejelentett 10 százalékos béremeléséről.

Megismételte: az ágazati pótlék bevezetése júliustól csaknem 170 ezer pedagógust érint.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Emellett az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek. Egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik.

Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő – említett példákat.

Az intézményvezetők továbbá elismerhetik a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusokat havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal.

Kásler Miklós hozzátette: egyelőre nincs meghatározva, hogy az igazgatók hány pedagógusnak ítélhetik meg a külön juttatást.