A gyorsabb ellátás érdekében kötnek egyre többen magán-egészségbiztosítást

 

Minden tizedik ember rendelkezik magán-egészségügyi biztosítással, további 18 százalék pedig gondolkozik ezen a lehetőségen – derül ki a GKI és a Bónusz Brigád közös felméréséből.

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

„Rengeteg szolgáltatást értékesítünk az egészségtől az élményekig” – mondta Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád alapítója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Minden olyan témában, ami szolgáltatás, kutatást végez a cég, hogy még jobban megismerje a piaci igényeket. Mind a fizetős, mind az államilag támogatott szakrendelőkről is kérdezték a vásárlókat, és azt, hogy milyen szempontok alapján választanak szakrendelést. A felmérésből kiderült, hogy a fogászat a legkedveltebb fizetős szakrendelés, a megkérdezettek 53 százaléka választja, ezt követte a szemészt 26 százalékkal, a nőgyógyászat 25 százalékkal, míg a negyedik helyre a bőrgyógyászat került – tette hozzá.

A rövidebb várakozási idő a döntő

„Az állami egészségbiztosítás esetében a tajkártyával vagyunk jogosultak az államilag meghatározott szolgáltatásokat igénybe venni, a baj viszont az, hogy nincs konkrét lista arról, hogy pontosan – az alapellátáson és a sürgősségi ellátáson felül – milyen szolgáltatások igénybevételére vagyunk jogosultak” – mondta Oláh Attila, a Magyar Biztosítók Szövetsége egészség- és balesetbiztosítási tagozatának elnöke.


Kossuth Rádió, Napközben

Kaprinay Zoltán hozzátette: a felmérésükből kiderül, hogy a válaszadók szerint

az orvos szakmaiságában nincs nagy különbség a magán- és az állami rendelőben,

a kisebb várakozási idő, a gyors időpont a fő szempont, ami miatt a magánrendelést választják.

Egyre többen veszik igénybe a magánszektor szolgáltatásait Oláh Attila szerint, ezért a magánszolgáltatók is fejlesztenek, a megváltozott igényekre igyekeznek reagálni. A várakozási idő így a magánrendelések esetében is megnőtt, de még mindig kevesebb, mint az állami rendelőkben. Hozzátette: aki a magánszektort választja nemcsak saját maga jut gyorsabban orvoshoz, hanem az a beteg is, aki az „állami szektorban áll sorban” – hangsúlyozta.

A fogászati, a szemészeti és a képalkotó vizsgálatok a népszerűek

A fordulat 2012-ben következett be, amikor a kormány úgy döntött, hogy kedvezőbb adózást állapít meg az egészségbiztosításokra. Az emberek elsősorban a könnyebb elérhetőség miatt egyre nagyobb számban veszik igénybe a magánrendeléseket,

ez a folyamat az utóbbi három-négy évben még tovább gyorsult.

Elsősorban a fogászati, a szemészeti és a képalkotó vizsgálatokat keresik a vásárolók – jegyezte meg.

Kétféle úton köthető magánbiztosítás. Egyénileg, amikor a biztosítást kötő személynek egészségügyi nyilatkozatot kell kitölteni, illetve köthet szerződést a munkáltató is. Magán-egészségbiztosítás esetén nem jár adóvisszatérítés, de az egészségpénztárakon keresztül is vásárolható biztosítás, ahol jár a visszatérítés az egyéni tagdíj után – hangsúlyozta Oláh Attila.

Magán-egészségbiztosítás esetében hat-hétezer forintos havidíj egy kezdőcsomag. Minél több dolgot teszünk a biztosításba, annál drágább, akár tíz-húszezer forint is lehet” – mondta Oláh.

A címlapfotó illusztráció.