Elvonult a hidegfront, több órás napsütésre számíthatunk

 

Több órára kisüt a nap, de nem lesz zavartalan a napsütés, nyugat felől ugyanis szakadozott, vékony frontális felhőzet vonul át az országon. Csapadék nem valószínű – írja az Országos Metetorológiai Szolgálat.

Az ország északnyugati felén megélénkül a délnyugati szél, a Dunántúlon és az északkeleti megyékben egy-egy erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között várható, nyugaton lesz a melegebb. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő.

(Forrás: OMSZ)

Estétől észak felől megvastagszik a felhőzet, reggelre erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az éjszaka második részétől az északi megyékben néhol kisebb eső is előfordulhat.

A délnyugati, nyugati szél olykor megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

(Forrás: OMSZ)