Áruszállító járatot indított a Korean Air Budapest és Szöul között

 

Áruszállító járatot indított a Korean Air Budapest és Szöul között, a dél-koreai légitársaság Boeing 777-esei hetente kétszer, pénteken és vasárnap közlekednek. Az első járat 40 tonna árut szállított.

Taner Sari, a Celebi Ground Handling ügyvezető igazgatója, Kyoosik Choe, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója, Dzsong Szu-Park, a Korean Air helyettes vezetője és René Droese, a Budapest Airport Ingatlan és Cargo Üzletág Igazgatója Korean Air Szöul – Budapest áruszállító járatát indító ünnepségen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2020. február 21-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ünnepélyes járatnyitáson azt mondta, tavaly különleges éve volt a Magyarország és Dél-Korea közötti viszonynak.

A két ország ekkor ünnepelte a diplomáciai kapcsolat felvételének 30. évfordulóját, és Dél-Korea lett a legnagyobb, Magyarországon befektető ország, 2,5 milliárd euró értékben valósultak meg projektek, ez a teljes befektetési állomány közel fele. A kereskedelem harmadával nőtt az egy évvel korábbihoz képest – mondta.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a repülőtér a közelmúltban átadott Cargo City árukezelő központtal megalapozta a jövőbeni fejlődést, és segíti őket abban, hogy elérjék céljukat, így Ferihegy a kelet-közép-európai régió első számú áruszállító központja lehet.

Dzsong Szu-Park, a Korean Air helyettes vezetője azt mondta hogy, a lépés tükrözi a két ország közötti kiváló kereskedelmi kapcsolatokat.

A Korean Air Szöul – Budapest áruszállító járata az indító ünnepségen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2020. február 21-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Budapest Airport 2019-ben 135 500 tonna árut kezelt, 7,25 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Januárban kis mértékű növekedést mértek: 10 800 tonna áru haladt át a légikikötőn, 10 tonnával több, mint 2019 januárjában.

A Korean Air korábbi bejelentése szerint május végétől októberig utasszállító járatot is indít Szöul és Budapest között, a cég Airbus A330-asai hetente háromszor közlekednek majd a nyári menetrendi időszakban.

A címlapfotó illusztráció.