A szégyenérzet miatt nem kérnek segítséget a kapcsolati erőszak áldozatai

 

A napokban sok helyen lehetett hallani a kapcsolati erőszakról szóló felhívást. Az Ökumenikus Segélyszervezet által elindított kampány segítséget nyújt a bántalmazottaknak, és felhívja a figyelmüket, hogy nincsenek egyedül, felkészült szervezetektől kérhetnek segítséget.

„Az utca embere a rendőrségtől kérne segítséget, ami egy lehetőség, de fontos tudni, hogy a bántalmazottaknak ennél sokkal több lehetőségük van” – mondta Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Az, hogy hova érdemes először fordulniuk a bántalmazottaknak, az attól is függ, hogy a bántalmazás milyen periódusban van. Fordulhatnak családterapeutához, felkereshetik a krízisambulanciákat is, de a rendőrségtől is kérhetnek segítséget.

Mindig ott van a másik hatalma


A kapcsolati erőszakban mindig ott van a másik hatalma” – mondta. De ez nemcsak a fizikai, hanem a lelki bántalmazások esetében is igaz. „Te semmire nem vagy képes, ha én nem lennék, te semmit sem érnél” – fogalmazott. Ezek azok az apró helyzetek, amelyekből elindul és sokszor a katasztrófáig jut a kapcsolati erőszak.

Ilyenek az úgynevezett gazdasági erőszak esetei

is: a kapcsolat elején szépnek tűnik, hogy közös bankszámlája van a házastársaknak, hiszen láthatóan mindenben meg tudnak egyezni, majd jön a számonkérés időszaka, ahol „a miért vetted meg azt a parfümöt?” kérdés után már a figyelmeztetés következik: „Ha legközelebb is megveszed ezt a parfümöt, akkor ez meg az fog történni…”


Kossuth Rádió, Napközben

A szégyenérzet miatt nem kérnek segítséget

A társadalomban általános vélekedés, hogy egy középosztálybeli embernek a kapcsolati erőszak nem lehet problémája. A valóságban azonban a krízisambulancián

80 százalékban bérből, fizetésből élő, többdiplomás emberek kérnek segítséget

– hangsúlyozta Rácsok Balázs.

Sok áldozat nem kér segítséget a téma intimitása miatt, mert szégyenként éli meg, ami történt a családjukban. „Az embereket biztatni kell, hogy lehet és kell is erről beszélni” – mondta.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója hozzátette, a kampány azért kapta A szeretet nem árt címet, mert a szeretet pozitív dolog. „Ha minden rendben van egy családban, az védő, óvó háló. Ma Magyarországon nagyon jó családban élni, de fontos, hogy egészséges családban éljünk” – fogalmazott.

Ha valaki krízishelyzetben van akkor a 06-80-20-55-20-as telefonszámon kérhet segítséget. Ugyanakkor, ha valaki életveszélyben érzi magát, akkor a rendőrséget kell hívnia. Ha valaki érdeklődik a téma iránt, akkor a www.aszeretetnemart.hu oldalon minden információt megtalál a kampánnyal kapcsolatban.

Rácsok Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a krízisközpontokban a bántalmazókon nem tudnak segíteni, nekik a terapeuták, családsegítő szolgálatok és pszichológusok felkeresését javasolja.

Hozzátette, előfordul, hogy a bántalmazó fél kér segítséget, de az általuk elkövetett erőszak miatt nagyon kevés a beismerés. Másfelől a bántalmazók olyan komplex betegségekben szenvednek, amelyek miatt nem tudják felismerni tetteiket. Ilyen betegség az alkoholizmus, a kábítószer-függőség, valamint a személyiségzavar – tette hozzá.

A címlapfotó illusztráció.