A lejárt gyógyszereket a gyűjtőpontokba vigyük vissza!

 

Magyarországon szinte minden háztartásban van házi patika. Azonban fontos figyelni arra, hogy mikor jár le a gyógyszerek szavatossági ideje, mert a lejárt gyógyszereket tilos beszedni, komoly egészségkárosító hatásuk lehet.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

El Koulali Zakariás országos tiszti főgyógyszerész a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, a lejárt gyógyszereket a gyógyszertárakban elhelyezett gyűjtődobozokba kell elhelyezni. „A gyógyszer egy speciális áru, ami két részből áll: magából a fizikai termékből, illetve az információból, amit az orvosok, gyógyszerészek hozzákapcsolnak.” Hozzátette, az említett két tényező együtteseként válik a gyógyszer a gyógyítás leghatékonyabb módszerévé.

A lejárt gyógyszert ne szedjünk be!

El Koulali Zakariás elmondta, a gyártók a gyógyszerek lejárati idejének meghatározásakor szigorú szabályokat követnek, megvizsgálják, hogy egy adott készítmény mennyi ideig hatékony,

mennyi idő után keletkeznek olyan bomlástermékek, melyek egészségkárosító hatásúak,

illetve a hatóanyag mikor csökken olyan szint alá, amikor az esetleges mellékhatások előfordulási esélye magasabb, mint a készítmény által kiváltott jótékony hatás.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a lejárt gyógyszereket semmiképp ne szedjük be, mert a gyártó csak a szavatosság idejéig vállalja a termék minőségéért a felelősséget. Hozzátette, a legkisebb baj, amit egy lejárt gyógyszer okozhat, hogy nem fejti ki jótékony hatását, legrosszabb esetben egészségkárosító hatást fejt ki.

A lejárt gyógyszereket a gyűjtőpontokba vigyük vissza!

A lejárt gyógyszereket fontos, hogy megfelelő helyre vigyük vissza, gyógyszertárba, illetve gyógyszertáron kívüli forgalmazó helyekre, drogériákba” – mondta El Koulali Zakariás. 2005-ben indították el a rendszerezett gyógyszerhulladék-visszagyűjtési programot, és évről évre folyamatosan nőtt a gyűjtőpontok száma. Napjaikban

mintegy háromezer gyógyszergyűjtő van kihelyezve az országban.

2018-ban összesen háromszázezer kilogramm gyógyszert gyűjtöttek össze a különböző gyűjtőpontokból” – emelte ki El Koulali Zakariás.

Az általános gyógyszerhulladék-gyűjtő dobozokba tilos a vérrel szennyezett injekciós, inzulinos fecskendők bedobása, mivel a gyűjtődobozok papírból készültek, így a használt fecskendők akár balesetet is okozhatnak.

A veszélyes hulladéknak minősülő gyógyszerhulladékokat szakrendelőkben és fekvőbeteg-ellátó intézményekben kialakított gyűjtőpontokon lehet leadni.

„Magyarországon szinte minden háztartásban van házi patika, ezért fontos, hogy folyamatosan karbantartsuk a házi patikánkat, de érdemes kikérni az orvosok, gyógyszerészek tanácsát, hogy milyen készítményeket tartsunk otthon” – hívta fel a figyelmet a főgyógyszerész.

Kiemelte, minden háztartásban legyen fájdalom-, hányás-, illetve hasmenéscsillapító, kötszer és fertőtlenítő. Arra is emlékeztetett, hogy évente legalább egyszer ellenőrizzük az otthon tárolt gyógyszereket, mivel a készítmények átlagos lejárati ideje három-öt év.


A teljes beszélgetés itt hallgató meg.

A címlapfotó illusztráció.