Kiengedték a kórházból a Vuhanból hazatért magyarokat

 

Semmilyen tünetet nem mutattak a Dél-pesti Centrumkórházban két hétig karanténban tartott magyarok, a Covid-19 koronavírus által okozott fertőzöttség nem igazolódott, így hazamehettek – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn az M1-en.

Horváth Ildikó kitért arra, hogy nemrég az európai unió egészségügyi miniszterei abban állapodtak meg, összehangolják a koronavírus elleni intézkedéseiket.


Az uniós tagországok azonnali információcserét folytatnak – mondta, hangsúlyozva, hogy ez szükséges, mivel már történt néhány koronavírus okozta megbetegedés Európában. Az emberek utaznak, így feltétlenül szükséges tudni, hogy hol vannak megbetegedések, és hogy azokat megfelelően izolálják-e – fűzte hozzá.

Magyarország kialakította azokat az ellenőrzési mechanizmusokat, amelyek kiszűrhetik a fertőzött embernek országba érkezését – emelte ki.
Az egészségügyért felelős államtitkár azzal kapcsolatban, hogy 19 milliárd forint áll a kórházak rendelkezésére számláik rendezésére, azt mondta, az intézményeknek öt munkanapjuk van számláik kiegyenlítésére.

Cél, hogy 2020-tól a kórházak finanszírozása úgy történjen, hogy a gazdálkodásuk fenntartható, tervezhető legyen – tette hozzá.