Milliárdokkal támogatja a munkaerőpiacra visszatérni készülő kismamákat a kormány

 

Képzés és ösztöndíj – ezek a legfontosabb kulcsszavai annak az uniós forrásból indult programnak, amely a kismamák munkaerőpiaci visszatérését segítheti elő. A hárommilliárdos keretösszegű támogatási rendszerbe február 3-tól jelentkezhetnek az érintettek. A kormány célja mindezzel a magyar munkaerőtartalék aktivizálása.


Négy gyermek mellett sem csak a négy fal között képzeli el az életét Megellai Orsolya. A közgazdász végzettségű, Rákosmentén élő anyuka úgy tervezi, hogy előbb-utóbb a munkaerőpiacra is visszatér, természetesen csak úgy, hogy mindez a családi teendőinek ne menjen a rovására. Vagyis részmunkaidőben.

Szerencsére egy nagyon jó magyar kis- és középvállalkozásnál dolgozom, ahol a vezetők figyelnek arra, hogy az anyukák visszatérését segítsék. Amikor eljöttem, akkor 4 órában dolgoztam, volt, hogy 6 órában dolgoztam. Az is lehet, hogy két órában fogok tudni visszamenni, hogyha szükségük van rám, és ha azt még én is be tudom iktatni, akkor valószínűleg hamarabb” – mondta Megellai Orsolya az M1 Summa című műsorában.

Segítség az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőknek

Neki, és több tízezer másik kismamának kínál segítséget a visszatérésre az a program, amelyre februártól lehet jelentkezni a Magyar Államkincstárnál, illetve az Országos Foglalkoztatási Alapnál.

A kezdeményezés célja Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint az, hogy ennek a fiatal és aktív korosztálynak a tagjai később új képességek birtokában tudjanak helyet találni a munka világában.

A gyermek bizonyos életkor után már nagyon kedves ajándéka a családnak, de lehetőséget ad arra, hogy mondjuk, a gyermeknevelés mellett képzésben vegyen részt a kismama, felkészüljön arra, hogy majd vissza kell térnie a munkaerőpiacra. Ennek segítése mindenképpen része a programnak. Nagyon eltérőek a családi körülmények, ezt természetesen tudjuk. Vannak olyan szülők, akiknek esetleg még a nyolc általános iskolai végzettségük sincs, esetleg nincs szakmai képzettségük, és vannak olyan kismamák is, akik mondjuk egy informatikai, vagy egy nyelvi képzésen látják, hogy jobban tudnának haladni majd a munkahelyen. Ezekben szeretnénk mi segíteni” – mondta az államtitkár.

Bodó Sándor hozzátetette: kiemelt célcsoportot képeznek az alacsony iskolai végzettségű, vagy szakképzettséggel nem rendelkező, kisgyermeket nevelő szülők. Ők a program keretében ösztöndíjban részesülhetnek, amennyiben általános iskolai, vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják, vagy vállalják, hogy egy szakmát nyújtó képzésben vesznek részt.

„Havi százezer forintos ösztöndíjat biztosítunk,

hogyha akár az általános iskolai végzettség megszerzésében, akár a szakmai végzettség megszerzésében részt vesz. Azért ez egy jelentős összeg, egy ösztöndíj, egy motivációs pénz, amibe beépül egy biztonsági garancia is, ugyanis 60 ezer forintot megkap abban az esetben, ha részt vesz ezekben a képzésekben, de a 40 ezer forint az eredményességhez kötött, vagyis hogy fejezze is be. Tehát azért a felelősségnek ott kell lennie ebben a helyzetben” – mutatott rá.

Március-áprilisban indulhat a program

A munkaügyi központok és a védőnők bevonásával induló program várhatóan idén március-áprilisban elindulhat. Az államtitkár jelentős érdeklődésre számít az érintettek részéről.

„Van, aki azt mondja, hogy ő minden percét a gyermekével szeretné tölteni 3 éves koráig, és majd bőven ráér utána visszajönni a munkaerőpiacra. Így az egyéni döntéseket nem tudjuk felmérni, de látható, hogy ebben a programban, amikor egy

ösztöndíjat, illetve egy tanfolyami képzést fogunk tudni biztosítani,

körülbelül mintegy 2500 emberre számítunk, aki aktív szereplője lehet a munkaerőpiacnak” – tette hozzá Bodó Sándor.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A most induló program mellett többféleképpen támogatja a kismamákat a kormány. Január elsejétől a négy, vagy több gyermeket vállaló szülőknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Idén debütált a nagyszülői GYED is, ami azt jelenti, hogy már a nagyszülők is elmehetnek GYED-re, ha a család úgy dönt, hogy a szülők inkább dolgoznak.

De az otthon maradó szülőket is támogatja a kormány: 2020-ban 225 288 forintra nő a gyermekgondozási díj, a GYED maximális összege. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest duplájára emelkedett ez a támogatási forma. Idén összességében a családok támogatására több mint 2200 milliárd forint jut a költségvetésből.

A címlapfotó illusztráció.