Boldogságfelmérés: a 110. helyről a 62-re jött fel Magyarország

 

Idén immár ötödik alkalommal mérik fel egy nagyszabású kutatás keretén belül azt, hogy mennyire boldogok a magyar állampolgárok. A kutatás során megrajzolják Magyarország boldogságtérképét is.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A kutatást a Jobb Veled a Világ Alapítvány és az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja végzi Bagdi Bella és Oláh Attila vezetésével. A vizsgálat célja felmérni, hogy évről évre


hogyan változik a magyar lakosság boldogság- és globális jólléti szintje.

Valcsicsák Zoltán, a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság alapító elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: a boldogságkutatás Dzsigme Szingje Vangcsuk bhutáni király nevéhez köthető.

A királyt trónra kerülése után egy riporter arról kérdezte, hogy mennyire elégedett az ország bruttó termelésével. Dzsigme Szingje Vangcsuk a kérdésre csak annyit válaszolt, őt

sokkal inkább érdekli az ország bruttó nemzeti boldogsága.

Ennek felmérésére négy területet is meghatározott: a fenntartható fejlődést, a környezetvédelmet, a kultúra megőrzését és felelős kormányzást” – tette hozzá Valcsicsák Zoltán.

Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának vezetője elmondta, az első boldogságkutatást a nyugati világban az ENSZ rendelte el, ekkor még Magyarország a listán a 110. helyen volt. Az elmúlt pár évben az ország szépen haladt előre, jelenleg a 62. helyen áll - tette hozzá.

A magyar kutatás célja, hogy feltérképezzék azokat a pszichológiai tényezőket, amelyek meghatározzák az emberek boldogságszintjét. Ugyanakkor arra is keresik a választ, hogy melyik város, melyik térség lakói lehetnek a legboldogabbak, és hogy vajon tényleg olyan borúlátó, depressziós, pesszimista nép-e a magyar, ahogyan azt világszerte gondolják.

Oláh Attila elmondta, az eddigi kutatások alapján Magyarországon az egzisztenciálisan megállapodott állampolgárok, vagyis

a harminc-hatvan év közöttiek vallják magukat igazán boldognak.

A boldogságkutatás kérdőíve már online is kitölthető a projekt honlapján.


A teljes beszélgetés itt hallgató meg.

A címlapfotó illusztráció.