Fellebbezés a Szeviép-ügyben

 

A Csongrád Megyei Főügyészség benyújtotta a felmentő ítéleti rendelkezésével szemben bejelentett, hatályon kívül helyezést indítványozó, írásban indokolt fellebbezését a Szeviép-ügyben a Pécsi Ítélőtábla felé – tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Törvényszék másodfokú eljárásában a Szegedi Járásbíróság első fokon meghozott, és valamennyi vádlott esetében bűnösséget megállapító ítéletét megváltoztatva felmentette a vádlottakat az ellenük emelt vád alól.

Az ítélet szóbeli kihirdetésekor a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be, majd az írásba foglalt ítélet kézbesítését követően a főügyészség a fellebbezésében a harmadfokon eljáró bíróság felé azt indítványozta, hogy a Szegedi Törvényszék ítéletét eljárási jogszabálysértés és megalapozatlanság miatt helyezze hatályon kívül, és utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására.

Fellebbezésében a főügyészség törvénysértőnek tartja a Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletének jogcímét. A vádhatóság szerint törvénysértő a bíróság megállapítása, amely elsősorban azzal indokolja a felmentő rendelkezést, hogy az ügyészség a szükséges bizonyítás felvétele érdekében nem tett indítványokat, mulasztott.

A főügyészség a fellebbezésében megállapítja, hogy a Szegedi Járásbíróság felvette a szükséges bizonyítást, megalapozott tényállás alapján az ügyészség indítványával egyezően döntött a vádlottak bűnösségéről.

A másodfokon eljáró Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszéken az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak megalapozottsága és törvényessége miatt. A megalapozott és törvényes elsőfokú ítélet helybenhagyását kérő ügyészi indítvány esetén szükségtelen és indokolatlan további bizonyítás felvételének kezdeményezése – szögezte le a csoportvezető ügyész.

A Kúria döntése alapján az ügyészi fellebbezésről a Pécsi Ítélőtábla fog harmadfokú eljárásban dönteni, ezért a hatályos eljárási szabályoknak megfelelően a főügyészség fellebbezését a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség útján terjesztette elő.