Száraz lesz az idő a hétvégén

 

A csapadékos péntek után száraz lesz az idő a hétvégén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.

Azt írták: pénteken kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé alakul ki eső, zápor, majd délelőtt északnyugat felől fokozatosan megszűnik a tartós csapadék, felszakadozik a felhőzet. Felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, néhol futó zápor, északkeleten hózápor, a Dunántúlon helyenként zivatar előfordulhat.

(Forrás: OMSZ)


Emellett több helyen megerősödik, főként a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet pénteken mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul.

(Forrás: OMSZ)

Szombat reggelre főként keleten átmeneti köd, kis területen rétegfelhőzet is képződhet. Napközben nagyobbrészt napos idő várható. Csapadék nem lesz.

A leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 3, napközben plusz 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

(Forrás: OMSZ)

Vasárnap reggelre is több helyen köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, napközben vastagodó fátyolfelhőzet szűri a napsütést. Elsősorban a Dunántúl északi felén helyenként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet plusz 7 és 14 fok között valószínű ¬ olvasható az előrejelzésben.

(Forrás: OMSZ)