Megrendítő üzenetben búcsúzott Wichmanntól egykori versenytársa

 

Megrendítő üzenetben búcsúzott a szerdán elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenustól egykori versenytársa, barátja, a romániai Ivan Patzaichin.

Az egyik közösségi portálon közölt bejegyzésében a román kenulegenda felidézte: örökre szóló barátság kötötte a természet erejével megáldott Wichmann Tamáshoz.


„Olyan versenytársam volt, aki értékesebb sportolóvá tett, de főleg olyan társ volt, aki bölcsebb emberré tett. Nyugodjék békében!” – írta Patzaichin, aki máig ismert és elismert személyisége a romániai közéletnek.

A Kossuth Rádió csütörtökön 21 óra 30 perckor a Nagyok című műsorban egy portébeszélgetéssel emlékezik Wichmann Tamásra.

Patzaichin pár nappal korábban is nyilvános üzenetben köszöntötte fel Wichmann Tamást a 72. születésnapján, és a köszöntéshez csatolta azt a kisfilmet, amelyik tavaly novemberben Bukarestben készült az ő hetvenedik születésnapján.

Miután a rendezvényen levetítették Wichmann Tamás videoüzenetét, a magyar kenus meglepetésre személyesen is megjelent az ünnepelt mellett, és köszöntésére elénekelte Louis Armstrong What a wonderful world című dalát.

Patzaichin és Wichmann többször vállaltak közös szereplést az elmúlt években a Budapesti Román Kulturális Intézet, illetve a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet szervezésében. Utóbbi és a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya szervezte meg Wichmann tavaly novemberi bukaresti fellépését is.

A négyszeres olimpiai bajnok és háromszoros ezüstérmes Ivan Patzaichin, az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb kenusa. A kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás az olimpiai játékokon rendre Patzaichin mögé szorult, de a világbajnokságokon többször megelőzte vetélytársát.

Wichmann Tamás hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el szerdán este. A háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója volt.